Hirdetés

CES 2023: továbbra is bízik a "lézer tévében" a Hisense

A 100L5HU hatalmas képátlójú, megfizethető, és okostévé rendszert is tartalmaz.

A Hisense majd egy évtizede gőzerővel tolja az úgynevezett Laser TV technológiát. Ezt a hagyományos televíziók ellenfelének szánják, de, mint tesztünkben is látható volt, itt valójában nem egy klasszikus értelemben vett tévéről van szó.


[+]

A "lézer tévék" ugyanis egy ultrarövid vetítési távolságú projektorból, és egy speciális, "kijelzőből", azaz különleges kialakítású vászonból állnak. E termékek előnye, hogy nagy képátló megjelenítését teszik lehetővé viszonylag elérhető áron. A cég a jelek szerint továbbra is nagyon bízik az eljárásban, hiszen új Laser TV készülékeket is bemutatott a CES 2023 kiállításon.

Ezek egyike a Hisense 100L5HU, amely 100 hüvelykes képátlóval bíró, 4K felbontású modell. A terméket megnéztük, kipróbáltuk élesben, és azt kellett megállapítanunk, hogy a kép minősége nem olyan jó, mint amit a mai csúcstelevíziók produkálnak. Egyrészt a fényerő érezhetően kisebb, másrészt pedig a mozgásmegjelenítés sem annyira kifinomult. A cég helyszínen tartózkodó munkatársai viszont azt állították, hogy ez a modell lényegesen olcsóbb, mint a hasonló méretű hagyományos 4K televíziók.

Előzmények

Hirdetés