Hirdetés

CES 2020: Jön a plafonról legördülő OLED tv

Az LG megmutatja, hogy vannak még tartalékai.

A CES-en hagyományosan bemutatnak jó pár olyan prototípus fázisban lévő terméket vagy technológiát, amelyről a kiállítást pillanatában nem tudni, hogy mikor és mennyiért kerülhet a boltokba. Ilyen volt néhány éve a Sony valódi LED kijelzője, a CLEDIS, vagy az LG feltekerhető tévéje.

Ezt a sort erősíti majd az LG Displaytól származó információk szerint a dél-koreai konszern új megjelenítő eszköze is. Ez egy doboz, amely tartalmaz egy kitekerhető, 65 hüvelykes OLED kijelzőt, azonban nem a padlóra kell tenni, hanem a plafonra rögzíteni, a képernyő pedig ebből tekeredik le, hasonlóan mondjuk egy projektor vásznához. E megoldás állítólag igen látványos, és egy álmennyezet használatával a termék teljesen eltüntethető, ami sokak számára fontos lehet. Hátránya pedig nyilván, hogy nem könnyű mozgatni. (Egyelőre még képet nem sikerült szerezni a termékről, úgyhogy az anyagban a tavaly bemutatott, "hagyományos" feltekerhető tévé látható).

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés