Hirdetés

CES 2015: látogatóban az OCZ-nél

Az OCZ sok más gyártóhoz hasonlóan nem a fő kiállítási területen, hanem a Sands Expóval egybenőtt Venetian szálloda erre fenntartott területén fogadta az érdeklődőket. A helyszínen Bernd Peeters, az OCZ Storage Solution technikai marketing menedzsere vezetett be minket a vállalat megújuló életébe és felhozatalába. Nem csinált titkot belőle, hogy a Toshibával véghez vitt "házasság" jót tett a vállalatnak, hiszen egyrészt biztosítva van a NAND ellátás, másrészt olyan adatokhoz és információkhoz férhetnek hozzá, amihez eddig szimpla kívülállóként nem volt lehetőségük. Emellett az együttműködésnek hála olyan partnert is meg tudtak maguknak szerezni, mint az AMD (gondolva itt a Radeon SSD-kre).


[+]

A "házasság" egyben azt is jelenti, hogy az OCZ egyfajta megújuláson megy át, és ezúttal elkerülik a múltban elkövetett hibákat, amelyekből sokat tanultak. Ezalatt főként a korábbi, minőséget érintő problémakört értik, ami állításuk szerint már a múlté. Nem véletlen tehát, hogy az új termékekre bevezették az igen kedvező feltételeket kínáló (hiszen számla sem kell hozzá, de erről már írtunk korábban), OCZ ShieldPlus háztól-házig garanciát, ami nagy magabiztosságra vall. Mindezt persze azt vonja maga után, hogy az OCZ majd kicsit lassabb ütemben, nem az elsők között dobja piacra újdonságait. Inkább biztonsági játékot játszva csak azt követően lesznek elérhetőek termékeik, ha megbizonyosodtak annak megfelelő minőségéről és átmentek a teszteken, validációs eljárásokon.

Mindezeken túl a letisztult kínálatra is nagy hangsúlyt fektetnek, nincs sumákolás, minden apró változtatást egyértelműen jelezi fognak a típusszámozásban, elnevezésben a vásárlóknak. Ennek első példáját már láthattuk a Vertex 460 sorozatnál, ahol a 460-as modellnek a frissített változata 460A jelzést kapott.


[+]

Termékeket is szép számmal láthattunk a falra aggatva, végfelhasználói és a nagyvállalati modellekre leválogatva, és mindegyik szegmensben kaptunk újdonságot. Az otthoni felhasználóknak a Computex-en már megszellőztetett Vector 180-et jelentette be a vállalat, amely hamarosan elérhető lesz. A Vector 150 továbbfejlesztett változata a Toshiba legújabb, A 19 MLC NAND lapkáira és az OCZ Barefoot M00 vezérlőre épít 512 MB gyorsítótárral megtámogatva. A 240, 480 és 960 GB-os tárkapacitású, 5 éves ShieldPlus garanciával árult tárolók napi 50 GB felírását viselik el, az olvasási/írási teljesítmény pedig 550/530 MB/s illetve 100 000/95 000 IOPS körül tetőzik. Emellett ellátták az új PFM+ funkcióval, ami eddig többnyire az "Enterprise" felhozatalban volt fellelhető, és a tápellátási problémákból fakadó meghibásodástól védi az adattárat.

OCZ Vector 180
OCZ Vector 180 [+]

A vállalati szegmensbe szánt tárolók között az egyelőre még nem kapható, NVM Express szabványt követő Z-Drive 6000 jelentette az újdonságot. A 2,5"-es, 860 GB-os, 1,6 TB és 3,2 TB-os verziókban érkező eszközben nem a vállalat saját vezérlője dolgozik, hanem a PMC Sierra Princeton megoldása az OCZ saját firmware-jével - hasonlót láthattunk már korábban is. Természetesen nem SATA, nem SAS, sőt nem is SATA Express csatolófelülettel dolgozik a tároló, hanem SFF-8639 konnektorral, aminek hála legfeljebb 4 GB/s sávszélesség áll rendelkezése PCIe 3.0-s felületet használva. Ebből nagyjából 3000 és 2000 MB/s realizálható lineáris olvasás és írás közben, míg ugyanezek a véletlenszerű átvitelnél 700 000 és 175 000 IOPS-nál tetőznek.

OCZ Z-Drive 6000
OCZ Z-Drive 6000 [+]

A legnagyobb újdonság a CES-re tartogatott, saját tervezésű JetExpress SSD-vezérlő, ami támogatja a SATA mellett az NVM Express-t is, és használható lesz M.2, hagyományos 2,5"-es formátumban SATA, valamint SFF-8639 csatolóval PCIe 3.0 x4-nek megfelelő sávszélességgel. Kapott két méretes kondenzátort is, amivel az instabil tápellátással kapcsolatos problémákat tudja áthidalni és megelőzni az ebből fakadó meghibásodásokat.

OCZ JetExpress
OCZ JetExpress [+]

A JetExpress-szel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a bejelentés ellenére még fejlesztés alatt áll (tehát csak papíron rajtolt el), de már nem kell sokáig várni, akár már az idén megjelenhetnek az erre épülő első SSD-k, és épülnek majd rá vállalati illetve végfelhasználói modellek egyaránt.

OCZ JetExpress OCZ JetExpress
OCZ JetExpress [+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • OCZ

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés