Hirdetés

CES 2014: Vegasban a PROHARDVER!-rel

Ebben az esztendőben 47. alkalommal kerül megrendezésre az 1967-ben útnak indított CES (Consumer Electronics Show), mely az évek során a szórakoztatóelektronikai eszközök mellett a számítástechnikát és annak részegységeit is magához vonzotta. A legelső kiállítást New Yorkban tartották, ám 1998 óta már kizárólag Las Vegasban kerül megrendezésre az esemény, tradicionálisan január elején. A kiállítás központja a Convention Center and World Trade Center (LVCC), de ahogy a Computex esetében, úgy itt is egyes gyártók készülnek privát rendezvényekkel, melyeknek különböző hotelek adnak helyet.


[+]

Minden bizonnyal nem véletlen, hogy a rendezvény végül a szórakoztatásra berendezkedett, neonfényben úszó kaszinóvárossal fonódott össze, ugyanis a bemutatott termékek nagy része szintén a kikapcsolódást hivatott elősegíteni, legyen szó az 1970-ben itt debütált videomagnóról, az évekkel később leleplezett CD lejátszóról, a DVD-ről vagy akár a legelső Xboxról. Las Vegast valószínűleg nem kell bemutatnunk, hisz ezt már számtalan, különféle perspektívából megközelítő mozifilm is megtette. A lista meglehetősen hosszú, de forgattak itt már James Bond filmet (Diamonds Are Forever), de említhetnénk Martin Scorsese egyik nagysikerű rendezését, a Casinót is Robert De Niróval a főszerepben, az Ocean's Elevenről vagy az utóbbi években megjelent The Hangover (Másnaposok) epizódokról már nem is beszélve.


Mi inkább megúsznánk jogi tanácsok nélkül

Az idei évben lehetőségünk nyílt első kézből tudósítani a különféle eseményekről, amihez egy meglehetősen hosszú út vezetett. A Londonból induló Boeing 747-es majd 11 órán keresztül hasította a fellegeket, mire eljött a landolás pillanata. Európából átszállás nélkül csak ezen az útvonalon lehet megközelíteni a Nevada államban található várost, így akik a napokban más, New Yorkot vagy Chicagót érintő útvonalon indultak el, azok sajnos jó eséllyel hosszú órákig vagy akár egy napig is kénytelenek voltak valamelyik reptéren várakozni az északon tomboló szélsőséges időjárás miatt.


[+]

Ezeddig a lapcsalád megbízatásában még nem jártunk a CES-en, de most gyorsan pótolva a hiányosságot egyből hárman érkeztünk, ugyanis Bog és Bocha személyében a mobilarénás srácok is a helyszínen vannak. Ezt kihasználva tegnap a Hoover-gátat, majd pedig a Grand Canyont vettük célba.


[+]

A hivatalosan holnap kezdődő, közel 200 000 vendégre számító rendezvényről a 9 órás időeltolódás ellenére is igyekszünk gyors, pontos, és a helyszínhez illően szórakoztató tájékoztatást adni.

Hirdetés