Hirdetés

A felhasználók készítettek 64 bites drivert a Cedar Trail platformhoz

Sokan azt hitték, hogy a Cedar Trail platform már sosem kap 64 bites támogatást. Ez rengeteg Atom netbookot vásárló felhasználó számára fájt, hiszen vettek egy technikai értelemben működésképtelen platformot, amihez egy évvel a megjelenés után kezdtek szállingózni a használható grafikus driverek. Egészen konkrétan idén februárban érkezett először olyan meghajtó a 2011-ben bemutatott rendszerhez, ami reálisan használható volt. Erről természetesen beszámoltunk, és alábbi hírünkben olvasható is, hogy milyen hibákkal kellett együtt élniük a vásárlóknak közel több mint egy évig.

Azóta egy picit egyenesbe jött a Cedar Trail platform élete, így idén tavasszal is befutott egy friss driver. Azt túlzás lenne állítani, hogy a felhasználók elégedettek, de azt egyik tulajdonos sem tagadja, hogy jó az irány, viszont a 64 bites Windows 7 operációs rendszerre még mindig nincs meghajtó, amit a vásárlók továbbra is gondnak tartanak. Korábban megtudtuk, hogy az Imagination készít a lapkában található IGP-hez 64 bites bináris drivert is, de azt az Intel valamiért nem adja ki. A felhasználók azonban nem hagyták magukat, és pár programozó összeállt, hogy megszerezzék a szükséges fájlokat a grafikus vezérlő fejlesztőjétől. Ehhez nyilván nem hivatalos úton jutottak hozzá, hiszen az Imagination számára tilos bármit kiadni, amire nem kaptak felhatalmazást, de mint tudjuk: a cél szentesíti az eszközt.

Tulajdonképpen mindegy is hogyan sikerült megszerezni a szükséges állományokat, a felhasználóknak a nem hivatalos driver megléte pont elég. Abhi Khatri csapatával elvégezte az aktuális 32 bites driver módosítását, így született egy 64 bites Windows 7-et támogató meghajtó, ami az alábbi linkről tölthető le és a GMA 3600 szériás IGP-khez telepíthető fel. Fontos megjegyezni, hogy ez nem hivatalos driver, még akkor sem, ha az Intel hivatalos 32 bites csomagja lett módosítva az Imaginationtől megszerzett állományokkal. Ennek megfelelően a telepítést csak saját felelősségre szabad elvégezni, illetve az esetleges hibákért az Intel nyilván nem felel.

Már csak a Windows 8-hoz hiányzik a grafikus driver a Cedar Trail platform esetében. Ez egy picit nehezebb ügynek tűnik, ugyanis a Clover Trail driver módosításával már próbálkoztak a vásárlók, ami sikertelenül járt, de talán újra kiszivárog pár hasznos állomány.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés