Hirdetés

CeBIT: 45 nm-es processzort demózott az AMD

Az AMD a hannoveri CeBIT kiállításon tegnap 45 nm csíkszélességű processzort mutatott be egy működő rendszerben. A C0 steppinget képviselő négymagos lapka a Deneb kódnevet viselte, azaz Phenom néven asztali processzorként kerül majd piacra, de a gyártó közlése szerint a Shanghai kódnevű, Opteronként napvilágot látó szerverprocesszorok is azonos stádiumban vannak – ez azt jelenti, hogy tömegtermelésük az első félévben kezdődik, de az időigényes gyártási procedúra miatt csak a második félévben kerül kereskedelmi forgalomba az első szállítmány.

A bemutatott processzor órajelét nem közölték, de a demórendszer néhány paraméterről felvilágosítást adott: ez alapján a Deneb négyszer 128 kB elsőszintű, négyszer 512 kB másodszintű, valamint 6 MB megosztott harmadszintű gyorsítótárat tartalmazott. A 45 nm-es processzorok előállítása során több gyártástechnológiai újításra támaszkodnak, egyebek mellett megjelenik az IBM-mel közösen fejlesztett immerziós fotolitográfia, de nem marad el a feszített szilícium alkalmazása sem. A HKMG tranzisztortechnológiát csak később fogják bevezetni; az átállást megkönnyíti, hogy az AMD a tranzisztorok kialakításánál megőrzi a hagyományos sorrendet, vagyis a kapuelektródák kerülnek elsőként a szilícium hordozóra (az Intel korábban gyártási nehézségek miatt változtatott a munkameneten).

Az új chipeket Drezdában állítják elő. Jelenleg a Fab 36-ban folyik a 65 nm-es processzorok sorozatgyártása, illetve a 45 nm-es chipek tömegtermelésének előkészítése, mely szintén hamarosan elkezdődik. A mellette fekvő Fab 30-ban a tavalyi év végén leállt a termelés, hogy oda is modern technológia költözhessen. A Fab 38 néven teljesen megújuló üzem 2008-ban még főként a Fab 36-ban folyó gyártást fogja segíteni, 2009-től viszont már teljesen önálló egységként fog működni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés