Hirdetés

CeBIT 2012: Vertex 4 SSD és egyéb érdekes tárolók az OCZ standjáról

Az OCZ már az idei CeBIT előtt bejelentette, hogy demonstrálják a várva-várt Vertex 4 szériás SSD-t, mely a rendkívül sikeres Vertex 3 utódjának számít. A vállalat állta is a szavát, így az új fejlesztés ott volt a rendezvényen. A 2,5 hüvelykes meghajtó az Indilinx Everest 2 vezérlőre épít, mely szintén saját fejlesztésű lapka lesz, tekintve, hogy a cég az előző év tavaszán felvásárolta az Indilinxet. Azt meg kell jegyezni, hogy a termék még nincs kész, így a közölt értékek még változni fognak, de a demonstrált Vertex 4 az IOMeter alkalmazásban 80 000 IOPS-ot teljesített, míg szekvenciális olvasási és írási sebessége rendre 366 és 305 MB/s volt. Utóbbi értékek még nem teljesen felelnek meg annak a paraméternek, amit korábban az új vezérlővel kapcsolatban ígértek, de a cég is kihangsúlyozta, hogy a bemutatott eszköz még nem végleges.

OCZ Vertex 4
OCZ Vertex 4

Az OCZ tervei szerint a Vertex 4 akár 2 TB-os kapacitást is kínálhat, de konkrét termékekről még nem beszél a vállalat.

A cég leleplezett pár érdekes koncepciót is, melyek közül az AEONDrive DRAM SSD a nevének megfelelően DRAM chipekkel dolgozik. A terméken NAND flash lapka is található, ami akkor tárolja az adatokat, ha az adott számítógép nincs áram alatt. Mint ismeretes a DRAM egy felejtő memóriatípus, így ha megszűnik az áramellátás, akkor a tárolt adatok is elvésznek. Működés alatt azonban a DRAM lép elő a fő adattárolóvá, és teszi ezt elképesztően gyorsan, ugyanis az AEONDrive 4 kB-os és 512 bájtos véletlenszerű elérésnél rendre 140 000 és 540 000 IOPS teljesítményre képes. A DRAM kapacitása a 6 Gbps-os SAS interfészt használó terméken 64 GB lesz, ami a megcélzott feladatoknál megfelelő lehet.

OCZ AEONDrive DRAM
OCZ AEONDrive DRAM

Az OCZ másik érdekessége a Chiron nevű SSD, mely egy komplex 3,5 hüvelykes megoldás lesz. A termék nem egy, hanem inkább több SSD-ből áll, melyek RAID módban vannak összefűzve, így 560 MB/s-os adatátviteli tempót diktál, illetve a 100 000 IOPS-ot is megüti 4 kB-os véletlenszerű elérésnél. A Chiron szintén nem az otthoni igényeket szolgálja majd ki, így a kapacitása akár a 4 TB-ot is elérheti.

OCZ Chiron
OCZ Chiron

  • Kapcsolódó cégek:
  • OCZ

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés