Hirdetés

Tévékirályt választottak New Yorkban

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a New York-i CE Week 2015 keretein belül a Annual Value Electronics TV Shootout névre hallgató versenyt, amelynek során a jelenlegi legjobb televízió kiválasztása volt a cél. Ennek érdekében négy nagy múltú és jelenű, innovációs fejlesztéseiről ismert gyártó UHD felbontású csúcskészülékét eresztették egymásnak. A küzdelemben egészen pontosan három LCD, a Panasonic 65CX850U, a Samsung 78JS9500, a Sony 75X940C, valamint az LG 65EG9600 4K OLED televíziója vett részt.

King of TV: LG 65EG9600
King Of TV: LG 65EG9600 (forrás: PR Newswire) [+]

A döntést a CE Week rendezőiből, iparági szakértőkből, és elkötelezett házimozi rajongókból álló szakmai zsűri hozta meg, melynek tagjai több szempont alapján értékelték az egyes modelleket. Ennek alapján a King of TV, tehát a Tévékirály címet az (dobpergés, fanfárok, dobpergés)  LG készüléke nyerte el. Ezzel a dél-koreai vállalat megismételte a tavalyi sikerét, hiszen 2014-ben a szintén OLED technológiára épülő 55EC9300 diadalmaskodott ezen a viadalon. Egyébként az eseményen résztvevő, laikus közönség véleményére is kíváncsiak voltak, és a szavazatok összesítése alapján ugyanaz az eredmény született, mint amit a profik kisütöttek.

King Of TV: A szavazás eredménye
King Of TV: A szavazás eredménye (forrás: Flatpanels HD) [+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés