Hirdetés

Új Casio LED/lézer projektorok nagyobb fényerővel

A Casio hibrid LED-lézer megoldása nem új keletű rendszer, de a technológia korai és egyszerűbb változatában csak a piros fényforrás volt LED-es, a kék és zöld színt viszont egyaránt lézerrel és színkerékkel állították elő. A Pro változatban a már csak zöld szín előállítása történik lézerrel, mégpedig úgy, hogy a kék lézerből kibocsátott fényt foszforral színezik zöld színűre, amit aztán a megfelelő tükörrendszerrel juttatnak a DLP chipre.

A lézer-LED hibrid megvalósítás előnye a hosszabb, megközelítőleg 20 000 órás élettartam, valamint a rövid bekapcsolási idő, továbbá az XGA felbontású projektorok közt jónak számító 3500, a most bejelentett modellek esetében pedig a 4000 ANSI Lumen fényerő – a kisméretű LED-esekhez képest pedig ez kiugróan jó paraméternek számít. Mindazonáltal a LED-lézer hibrid nem feltétlenül jelent kisebb fogyasztást, a gyártók által közölt felvett teljesítmény adatok a hagyományos lámpás típusokéhoz képest általában nagyobb, viszont kikapcsolás után nem kell tovább hűteni.

A Casio ennek a technológiának az úttörője, és számos modelljük van már, azonban most a Pro széria két új típussal, az XJ-H1700-as és XJ-H1750-es verziókkal bővült. Az újdonságok megnövelt fényerővel rendelkeznek, azaz – mint korábban említettük – 4000 ANSI Lumenre képesek, miközben a 20 000 órás élettartam nem változott. Nincs újdonság viszont a felbontás téren, azaz továbbra is natív XGA (1024x768) képpont kivetítésre képesek. A DLP rendszerű kivetítők 27-300 hüvelykes képet tudnak a falra vetíteni, a minimum vetítési távolság pedig 0,85 méter. A beépített 10 wattos körsugárzó hangszóró mellett D-Sub, HDMI, kompozit, komponens és S-Video bemenet áll rendelkezésre. Az 50-esre végződő modellt felruházták Wi-Fi képességekkel, ezen felül USB kapu és RJ-45 LAN port is helyet kapott rajta.

A projektorok 3D kép megjelenítésére is képesek a külön megvásárolható aktív záras 3D szemüveggel, illetve 2D-3D konverzió is megoldható. További külön megvásárolható kiegészítő az interaktív toll, mely egérként is funkcionál, de segítségével a projektor által kivetített képet úgy használhatjuk, mint egy interaktív táblát.

A Casio XJ-H1700 és XJ-H1750 1899 és 2099 eurós áron kerül forgalomba, és várhatóan idehaza is kaphatók lesznek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Casio

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés