Hirdetés

A boltokba kerülés előtt néztük meg a Hisense 8K tévéjét, ami nem tökéletes

A Hisense 75U9E beépített JBL soundbart kapott, de szerintünk csak akkor lesz esélye, ha olcsón adják.

Az IFA GPC 2019 konferenciára a nagy terveket szövögető kínai Hisense elvitte a saját 8K televízióját, amelyet így meg tudtunk nézni működés közben. A 75U9E típusjelzésű, 75 hüvelykes modell tehát képes a  7680x4320 képpont megjelenítésére, és azt is megtudtuk, hogy különlegessége a cég saját fejlesztésű, ULED névre hallgató háttérvilágítási eljárása, amelyben a fénykibocsátó diódákat 5376 egyedileg vezérelhető csoportba osztották.

Hisense 75U9E
Hisense 75U9E [+]

Arra viszont nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni a cég helyszínen lévő munkatársai, hogy kvantumpontos LCD technológiát használnak-e, illetve az sem derült ki, hogy kitől származik maga a panel, ami azért elég érdekes. A termékbe egy, a JBL által fejlesztett és gyártott soundbar került, amelyről annyit lehetett megtudni, hogy a "szokásosnál nagyobb teljesítményű". A tervek szerint idén forgalomba kerül a modell, elsőként Kínában, de hogy mennyibe fog kerülni, azt még nem árulták el.


[+]

Nagyjából háromnegyed órát töltöttünk a társaságában, a demókat nézegetve, és arra jutottunk, hogy csak akkor lehet esélye a sikerre, ha az árát sikerül nagyon alacsonyan tartani. A mozgásmegjelenítés még úgy sem tűnt tökéletes, hogy a videókon csak nagyon lassan mozogtak az objektumok. Emellett még timelapse demo anyagokat mutogattak, de ott ugyebár nincs folyamatos mozgás. A betekintési szög távol van a tökéletestől, és a képalkotási technológia a tökéletes fekete megjelenítését sem teszi lehetővé. A vállalat helyszínen tartózkodó munkatársai azt mondták, hogy a készülék rendelkezik felbontás felskálázási technológiával, de nem volt náluk olyan anyag, amivel ezt demonstrálni tudták, azt pedig nem engedték meg, hogy ráköthessük a saját, tesztfájlokat tartalmazó pendrive-unkat.

Azóta történt

Hirdetés