Hirdetés

Bemutatkozott a DJI Mavic Pro és a Goggles, a gyártó első FPV eszköze

A rivális GoPro Karmához hasonlóan, a DJI megoldásánál is nagy hangsúlyt kapott a hordozhatóság.

Egyre kiélezettebb a helyzet a drón-piacon, hiszen a domináns DJI mellett már a GoPro is megjelent saját megoldásával, de említhetjük a többi feltörekvő gyártót is, mint például a Yuneec Breeze vagy épp Vantage Robotics Snap. A kompakt méretűre összehajtható és gyártó által ultrahordozhatóként aposztrofált Mavic Pro számos olyan képességgel is rendelkezik, amivel a legnagyobb riválisának tartott Karma nem. Ilyenek például a DJI Phantom 4-ből megismert követő módok, vagy éppen az akadályok kikerülését biztosító megoldás. Ebben van segítségére a FlightAutonomy rendszer is, mely GPS és GLONASS navigációs rendszert, 5 kamerát és egy pár ultrahangos szenzort használ, de ezek segítségével kerülhetjük el a tiltott légterek használatát is. A Mavic végsebességét 40 mph-ban, azaz nagyjából 65 km/h-ban limitálták a sport mód aktiválásakor és egészen 40 km/h-ás szélsebességig stabilan használható marad, amivel rendre 10 és 5 km/h-val lekörözi a Karmát, azonban az akadály kikerülésre csak maximum 36 km/h sebességig képes.


[+]

A fedélzeti 12 MP-es kamera természetesen a kor követelményeinek megfelelően képes a 4K/30p videók rögzítésére, míg 1080p esetén 96 fps-ben limitált a sebesség. A háromtengelyes gimbalon elhelyezett kamera közelpontja mindössze 48 cm és képes raw képek készítésére is, melyek akár 2 másodpercesek is lehetnek az új gimbalnak köszönhetően. A 13 km-es maximális hatótáv mellé 5000 m-es legnagyobb tengerszint feletti magasság társul, míg a videostream tiszta rálátás és interferencia nélkül akár 7 km-es távolságból is lehetséges. A gyártó a 3430 mAh-ás teleppel ideális körülmények között 27, míg tipikus repülés esetén 21 perces üzemidőt ígér. Alacsony akkumulátor szint vagy jelvesztés esetén pedig igyekszik visszatérni a kiindulási pontra, amire a felszálláskor készült sztereo videó felhasználásával akár 1 hüvelyknyi eltéréssel is képes.


[+]

Az új quadkopter mellé új kontroller is érkezett, mely a telefonunkat használja megjelenítőként, illetve a TapFly vezérléshez is, amivel egyszerűen megadhatjuk hova szeretnénk irányítani. A megszokottól eltérően a kontroller aljára rögzíthető telefonnal emellett direktben is irányíthatjuk direkt Wi-Fi kapcsolaton keresztül.


[+]

Bemutatkozott továbbá a DJI Goggles, mely a gyártó első FPV (first-person viewing) eszköze, mellyel belső nézetből követhetjük az eseményeket. A Goggles egy 85 fokos, 1080p felbontású képet mutat a kamera képéből, amit közvetlenül a dróntól kap, nem pedig a kontrolleren keresztül kerül átjátszásra, ezzel is csökkentve a késleltetést. Ráadásként szemüveggel is kényelmesen viselhető, illetve ha felhajtjuk, azonnal készenléti állapotba kapcsol, amivel energiát takarít meg.


[+]

A DJI Mavic Pro már rendelhető a gyártó oldalán, önállóan 750, kontrollerrel együtt 999 dolláros áron, míg a tartalék akkupakkot 89 dollárért kínálják. Továbbá 1299 dollárért kapható lesz egy "Fly More Combo" csomag is, mely a drónon és a kontrolleren felül két további akkut, tartalék propellereket, töltő hubot, autós töltőt és válltáskát is magában foglal. A rendelések szállítása október 15-én kezdődik. A Goggles ára és várható megjelenése egyelőre ismeretlen.


[+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés