Hirdetés

Befutottak az első MSI GAMING alaplapok

Elérhetővé vált a CeBIT-en már felbukkant MSI G szériás alaplapok első csoportja. A termékek alapvetően nem sokban különböznek a hétköznapi társaiktól; elsősorban a dizájn változott, illetve néhány, a játékos kemény mag számára fontos extrával gazdagodott a sorozat. A korábbi, MSI-re jellemző kék-fekete összeállítás első tagját a piros váltotta, valamint az új színezés mellé egy szimbolikus sárkány is bekerült a képbe.


[+]

Az új sorozat tagjainak közös jellemzője a Qualcomm Atheros Killer E2205-ös Gigabit Ethernet adapter, illetve a beviteli eszközökhöz dedikált interfészek, mivel a tervezők egy PS/2 és két USB portot kifejezetten úgy alakítanak ki, hogy tökéletes legyen a kompatibilitás az 1000 Hz-es frissítéssel dolgozó egerekkel és billentyűzetekkel, valamint ezek az aljzatok sokkal több ki- és bekötést viselnek el, mint a hagyományos megoldások. Előbbi a hálózati forgalom priorizálásával próbálja elérni az online játékok számára rendkívül fontos, minél alacsonyabb késleltetést. A hangzásról mindegyik termék esetében a Sound Blaster Cinema 7.1-es megoldás gondoskodik, ami valójában a valamely jól bejáratott Realtek hangchip, a Creative szoftverével megspékelt verziója.


[+]

A kialakításnál a mérnökök különös figyelmet fordítottak arra, hogy két, SLI vagy CrossFire konfigurációba kapcsolt grafikus kártya kényelmesen elférjen egymás mellett. Mindemellett a tuningot preferáló játékosokat sem hagyták figyelmen kívül, így a korábban már megismert Easy Button, Debug LED kijelző, az OC Genie II, és a és a feszültségmérő kivezetések a sorozat bizonyos tagjainál megmaradtak.


[+]

A sorozat egyelőre négy tagot vonultat fel, melyek specifikációit a fenti táblázat tartalmazza. A hazai árazásról egyelőre nincsenek pontos információink.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés