Hirdetés

Az MSI is bejelentette 45 nm-es AMD processzorokat támogató alaplapjait

A Micro-Star International sem szeretne lemaradni az Asus mögött, ezért közzétette a 45 nm-en gyártott AMD processzorokkal kompatibilis alaplapjainak listáját. A közleményből az is kiderül, hogy az új jövevények várhatóan már az év végén felbukkanhatnak, órajelük át fogja lépni a jelenlegi 2,6 GHz-es maximumot, és meg sem áll egészen 3 GHz-ig. A fogyasztási adatokról is esik pár szó, a 65 nm-en gyártott elődöknél ez az érték még 140 watt volt, amit a fejlettebb gyártástechnológiával készített processzoroknál 125 wattra tudtak leszorítani.

AMD és NVIDIA chipsetes alaplapokhoz is jelentek meg BIOS-frissítések, ám jelenleg még béta állapotban vannak, mivel a tesztelésük még nem fejeződött be. Segítségükkel a mostani AM2+ foglalatos típusok képesek lesznek a 45 nanométeren legyártott AM2+ és AM3 foglalatos processzorok támogatására. Jelenleg a következő alaplapok találhatók a listán:

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés