Hirdetés

Az LG eladta a 10 milliomodik OLED tévét

Idén közel dupla annyi ilyen típusú készülék fogy, mint tavaly.

Az LG 2012-ben lépett színre első OLED televíziójával, egy Full HD felbontású hajlított modellel. Ezután még 7 évnek kellett eltelnie, hogy elérjék az 5 millió eladott terméket, aztán jelentősen felgyorsultak a dolgok, hiszen az idei esztendő őszének végén a vállalat leszállította 10 milliomodik OLED tévéjét.


[+]

És ezek csak az LG márkanév alatt futó készülékek, hiszen a konszern kijelzőgyártó részlege, az LG Display másnak is ad el OLED panelt, tehát például a Sony-nak, a Grundignak, a Panasonicnak vagy a Hisense-nek. Azokból eddig pedig mintegy 20 millió példány fogyhatott. Ebből is látszik, hogy az LG (Electronics) első számú szereplője ennek a piacnak, ami nem meglepő. Továbbra is a cég kínálata a legnagyobb, és az újdonságok is itt jelennek meg elsőként.

Ez egy szép mérföldkő, és úgy látszik, hogy végre tényleg kezd beindulni az OLED szekere. Az Omdia piackutató cég szerint csak idén 6,5 millió ilyen készülék fogy majd globálisan, ami durván 80 százalékos növekedést jelent az előző évi adatokhoz képest. Ez köszönhető az új, Kínában csatasorba állított üzemeknek, ahol még a gyártási költségek is alacsonyabbak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés