Hirdetés

Az Intel, mint az Apple chip-beszállítója?

A Piper Jaffray & Co elemző cég az utóbbi időkben észlelt jelek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az Intel szeretne az Apple egyik chipbeszállítójává válni. A jelek szerint az Apple próbál az A4-es és A5-ös SoC chipjeinek jelenlegi gyártójától és partnerétől, a Samsungtól eltávolodni, ugyanis nemrég például beperelte a koreai vállalatot, mivel szerintük néhány ötletet egyszerűen ellopott tőlük, és az iPhone, valamint az iPad ötleteit másolják. A leglogikusabb alternatíva a Samsung helyett a TSMC lenne, és valószínűleg a cupertinói gyártó bepróbálkozik majd náluk, bár a taiwani cég SoC-ból szinte mindenkinek ARM alkatrészeket gyárt, így nem feltétlenül szerezhetnének elsőbbséget az Apple részegységeinek berendelésénél. Az Intel viszont jó választás lenne, hiszen gyártástechnológiában egy lépéssel előrébb járnak, másrészt már eleve ők csinálják az Apple PC-ibe szánt processzorokat, szóval miért ne gyárthatnák ők az A4-es, A5-ös chipeket, és ezek utódait? Ez alapján elindulva logikusnak tűnik a következtetés.

Nézzük az Intel helyzetét és részvényeit! A cég jó néhány rekord sikerű négyedévvel a háta mögött, és fő termékvonalának minden eddiginél erősebbé válása miatt ugyan nagyon jól áll, de ez inkább nevezhető stagnálásnak, ugyanis az utóbbi időben nem volt  jelentős emelkedést kiváltó esemény. Ezzel ellentétben az utóbbi évben az ARM megháromszorozta értékét. Az elemzők szerint az Intelnek emiatt vissza kellene térnie az ARM üzletbe, mivel az Intel vezető gyártástechnológiájával és az ARM alacsony fogyasztású megoldásaival a konkurenciát földbe döngölhetnék. Ennek következtében az Intel részvényeinek értéke igencsak megemelkedne, az Apple-t is bevéve ebbe körbe még tovább erősödne a pozíciójuk.

Az Intel tehát felajánlhatja magát, mint az Apple A4 és A5 chip gyártója, vagy akár ARM alapú chipek gyártójaként, de egyelőre minden képlékeny, konkrétumok híján pedig csak találgatni lehet, hogy mi lesz az Apple következő lépése.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés