Hirdetés

Az év végi hajrában új Xbox 360 és PlayStation 3 csaphat össze

A nextgen konzolpiac meghatározó szereplői közül mindkét azonos súlycsoportban versenyző gyártó új, kisebb-nagyobb mértékben továbbfejlesztett játékgéppel vág neki a legforgalmasabb év végi szezonnak. Az Xbox 360 és PlayStation 3 vásárlókat ennél érzékenyebben érintő újabb árcsökkentésről egyelőre nincs hír, elemzők szerint azonban az ünnepi időszakban szinte biztosan olcsóbban lehet majd új generációs konzolhoz jutni, mint ma.

Felemás sólyom

A Microsoft számára kézenfekvő lehet az árcsökkentés, a pletykák szerint ugyanis már javában zajlik az Xbox 360 konzolgép új, Falcon kódnevű alaplapjának a gyártása. Ez a rendszeralap – mely természetesen száz százalékos kompatibilitást ígér a korábbi modellekkel – már 65 nanométeres gyártósorokon készült processzort tartalmaz, jóllehet az AMD/ATI által fejlesztett grafikus processzor a legfrissebb hírek szerint egyelőre változatlanul 90 nanométeres technológiával készül majd. Az új Xbox CPU bevezetése mindazonáltal így is hozzájárulhat a gyártási költségek csökkentéséhez, a 65 nanométeres IBM chip ugyanis nemcsak kisebb és hűvösebb lesz elődjénél, de becslések szerint közel ötven százalékkal olcsóbban is állítható elő annál.


Xbox 360 Elite: a legdrágább Microsoft konzol

Az Xbox 360 konzolok tulajdonosai – és újabban a gyártó – számára legnagyobb fejfájást okozó komponens tehát várhatóan az első Falcon-alapú gépeknél is jelen marad: mint arról korábban beszámoltunk, a három vörös LED-es hiba (Red Ring of Death) a GPU magas hőfejlődéséhez és az elégtelen hűtéshez köthető. A Microsoft először tagadta, hogy bármilyen probléma lenne az Xbox 360 hardverével, később egy beismerő vallomásként is felfogható közlemény kiadásával egy időben mégis hatalmas keretösszeget különített el a meghibásodott konzolok javítására, speciális garanciális kedvezményt nyújtott vásárlóinak, valamint az újabb változatokban áttervezte a hűtést is.

Magányos farkas

Hasonló problémák nem fenyegetik a PlayStation 3 vásárlóit, nekik azonban a megbízható, robusztus hardverért cserébe továbbra is komoly summát kell a boltban hagyniuk. A Sony ráadásul így is igen jelentős veszteséggel ad túl magán a hardveren, amit a cég megpróbál többek közt a gyártás hatékonyságával ellensúlyozni. A PS3 processzora és grafikus motorja az ünnepi szezonban egész biztosan változatlan marad, az újabb kiadásokba azonban – először Észak-Amerikában és Ázsia bizonyos országaiban – már nagyobb, 60 helyett 80 gigabájt kapacitású merevlemez kerül. A nagyobb tárhelyet kínáló típus a konzol augusztusi árcsökkentésével egy időben debütált a tengerentúlon, 599 dolláros fogyasztói áron (miközben a 60 GB-os modell ára száz dollárral csökkent). Szakértők szerint ezt az árat az ünnepek közeledtével kénytelen lesz csökkenteni a Sony, ha versenyben akar maradni riválisával, amely a legdrágább, Xbox 360 Elite konzolt jelenleg 449 dollárért adja.


PlayStation 3 80 GB-os merevlemezzel: nem csak játék, médiacenter

A Sony illetékesei épp a napokban közölték, hogy az utolsó 60 GB-os HDD-t tartalmazó PlayStation 3 szállítmányok is elhagyták a cég raktárait, így a tavalyi premieren bemutatkozó modell várhatóan hónapokon belül eltűnhet a boltok készleteiből is. A gyártó már korábban beszüntette a szintén tavaly év végén debütált, 20 gigabájtos HDD-t tartalmazó és bizonyos szinten korlátozott PS3-alapmodell előállítását és szállítását, a cég aktuális modellpalettáján így lényegében már csak egy nextgen PlayStation található (azt egyelőre nem tudni, hogy meddig készül 60 GB-os változat az európai piacnak, ugyanakkor könnyen lehet, hogy idővel ezekbe is az új merevlemez kerül majd, esetleg szoftveresen korlátozott kapacitással).

Azóta történt

Hirdetés