Hirdetés

ATI útiterv 2003-ra

E szerint tavasszal, a CeBIT-en mutatkozik be az R350, az RV350 és a Mobility M10 chip. Utóbbi két terméket már 0,13 mikronos gyártási technológiával készítik majd. Az R350-hez képest jóval kevesebb tranzisztorszám (60 millió kontra 110 millióval) ellenére, az átállás az ATI-nak nem okoz gondot, nem úgy, mint az NV30 esetében az nVidiának. Az RV350 és az M10 a Radeon 9500-ből ismert 4x1 renderelő pipeline-t használ majd. Szintén a CeBIT-en jelentik be a DDR333 szabványt támogató, átdolgozott Radeon IGP-t.

Az IGP az RV250/280 magra épül, támogatja a DirectX 8.1-et és a duál-csatornájú memória-interfésznek köszönhetően jóval gyorsabb lesz elődjénél. 2004-től megjelennek majd az első DirectX 9-kompatibilis integrált grafikus chipsetek.

Ősszel kerülnek piacra az új High-End chipek: az R400 és az RV400. Az R300 esetében az ATI még a 0,15 mikronos gyártási technológiát alkalmazza, ami annak köszönhető, hogy a céget a TSMC figyelmeztette: a 0,13 mikronos technológia alkalmazásánál problémák merülhetnek fel. Egy 0,13 mikronos technikával készülő chipnek 20-25 százalékkal kevesebb áramra lenne szüksége.

Az ATI egyébként azt is bejelentette, hogy a termékciklust 6 hónapról 9 hónapra emeli és csak 18 havonta lesz egy nagyobb generációváltás. Az ATI egyébként elismerte: a legnagyobb gondot számára az egyre kisebb gyártástechnológia alkalmazása miatti egyre gyakrabb gyártási hibák jelentik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés