Hirdetés

Átalakulóban a tévépiac, jönnek fel a kínai gyártók

Az utóbbi egy-két évben a kínai tévégyártó cégek több óriási offenzívát indítottak.  A hagyományos modellek mellett termékeikkel már az UHD és az OLED színtéren is megjelentek, ami komolyan átrajzolhatja a televíziós piac képét.

Egy Hisense tv és a Parlament
Egy Hisense tv és a Parlament [+]

Az IHS piackutató cégek felmérése alapján az átrendeződés már meg is kezdődött. A júliusi mérések kiértékelése után kiderült, hogy az Samsung és az LG továbbra is tartja a helyét 19, illetve 14 százalékos piaci részesedéssel. A harmadik helyen továbbra is a Sony tanyázik 6 százalékkal, de mellé mostanra felzárkózott a korábban többek között a Thomson márkanevet is megszerző TCL. Az ötödik-hatodik helyen megosztva tanyázik a Toshiba és a Hisense egyaránt 5 százalékkal, őket követi a Sharp, a Panasonic és a Skyworth. Ez pedig azt jelenti, hogy a nagy kínai konszernek együttesen 20,4 százalékot értek el. A képet azért árnyalja, hogy ők elsősorban még mindig hazai pályán vitézkednek, és a nemzetközi hódítás azért valószínűleg komoly kihívás elé állítja majd e vállalatokat.

Előzmények

Hirdetés