ASUS blog: apró PC-k az irodába

Otthoni körülmények között is, de különösen a zsúfolt munkaasztalon jön jól, ha számítógépünk a lehető legkisebb méretű.

Ha kevés a hely az asztalon és az asztal alatt, akkor nem lesz egyszerű elhelyezni a számítógépet: egy már viszonylag kényelmesen használható notebook is nagyjából 35 x 25 cm-es helyet igényel magának, és akkor még nem számítottuk az ergonómiát teljessé tévő egér, billentyűzet és monitor által elfoglalt területet. Ilyenkor, amikor minden négyzetcentiméterért harcolni kell, jön különösen jól egy mini számítógép, amely adott esetben akár a monitor hátoldalára is felszerelhető. Ezek gyártásában pedig óriási tapasztalata van az ASUS-nak, melyet nemrég az Intel is elismert azzal, hogy rájuk bízta az NUC termékcsalád gyártását és támogatását.


ASUS Chromebox 5 [+]

Bár az ilyen apró, alig pár liter térfogatú számítógépek között már játékra alkalmas modelleket is találunk, a felhasználók nagy része azért még mindig elsősorban munkára vásárolja őket. Ez az a környezet ugyanis, ahol a kis méret mellett az ASUS kínálta további előnyök is fontosak: a csendes működés, a megbízhatóság és a széleskörű konfigurálhatóság. Ha megnézzük a kínálatot, akkor a sort rögtön megnyithatjuk a Chromebox 5-tel, mely nevéhez híven ChromeOS vagy Chrome Enterprise-ra épül. A Google operációs rendszere egy 12. generációs Intel Celeron 7305 vagy Intel Core iX processzoron fut, melyet a két SO-DIMM foglalattal akár 32 GB memóriával is kiegészíthetünk. A mindössze 800 grammos, 167 x 166 x 46 mm-es gépházban egy M.2-2280-as, PCIe 4.0 x4-es foglalat várja a háttértárat, a hálózati csatlakozók kínálata pedig Wi-Fi 6E és 2.5GbE adaptert tartalmaz.

Ami ezt a gépet különösen érdekessé teszi, az sokoldalúsága: a kis gépházon két HDMI, egy DisplayPort és egy Thunderbolt 4 interfész is helyet kapott, így egyszerre akár négy kijelző is csatlakoztatható hozzá. Ezeken felül kapunk még összesen négy USB 3.2 Gen2 Type-A kaput, microSD kártyaolvasót, kombinált hangcsatlakozót, a dobozka tetején pedig egy 15 wattos Qi vezeték nélküli töltőt. A céges felhasználók a Chrome Enterprise-zal a rendszergazdák dolgát megkönnyítő Zero-touch Enrollment funkciót is kiélvezhetik.


ASUS PN41 [+]

Áttérve a klasszikusabb vonalra, a PN41 egy 115 x 115 x 49 mm-es, 700 grammos egység, mely Celeron N4500-at használ, de 11. generációs Pentium Silverrel is rendelhető. Az alacsony TDP-nek köszönhetően a rendszer megelégszik a passzív hűtéssel is, működése közben tehát teljesen néma, és USB porton át is ellátható árammal, így kábelezési igénye is minimalizálható.


ASUS PN41 [+]

Ez egyébként nem jelenti azt, hogy a csatlakozókínálat szegényes lenne, van 2.5G-s Ethernet, egy USB 3.2 Gen2 és egy Gen1 Type-C, három USB 3.2 Gen1 Type-A, HDMI és egy szabadon konfigurálható porthely, ahová kérhetünk D-Sub, RS-232, DisplayPort vagy LAN kivezetést. A gépben a processzor mellett található még két SO-DIMM foglalat, egy M.2 PCIe 3.0 x2 slot és egy SATA csatlakozó 2,5”-es meghajtókhoz.


ASUS PB62 [+]

A PN41 nagyobb testvére a PB62, mely már egy 175 x 175 x 44 mm-es, 1,3 kg-os dobozba került. A nagyobb méretet a jelentősen nagyobb számítási kapacitás indokolja, itt ugyanis akár Core i7-11700 is választható CPU-ként, és mellé akár 64 GB RAM is telepíthető. Két M.2 (egy PCIe 4.0 x4 és egy PCIe 3.0 x4) foglalat, egy SATA kivezetés, Wi-Fi 6-os adapter, Gigabit Ethernet is rendelkezésre áll, és a csatlakozókínálat is gazdag, ugyanis elöl kapásból négy 10 Gbps-es USB 3.2 Type-A port, egy 5 Gbps-es Type-C port és 3,5 mm-es jack aljzatok várják a perifériákat. Ezek mellett még egy további USB 3.2 Gen1 Type-A, két USB 2.0 és két DisplayPort tartozik a standard felszereltségbe, és itt is kapunk még egy csatlakozót, melynek típusát mi választhatjuk ki a D-Sub, HDMI, RS-232, DisplayPort, Ethernet menüből.


ASUS ExpertCenter D9 SFF [+]

A Mini PC kategóriából már kissé kilóg az ExpertCenter D9 SFF – már nevéből is érezhető, hogy az ExpertBook notebookokhoz hasonlóan ez egy komoly munkagép. Hogy ez ne csak a feliratban merüljön ki, itt olyan, vállalati szférában hasznos extrák is rendelkezésre állnak, mint a vPro vagy a választható NVIDIA Quadro P620 grafika. Ha utóbbira nincs szükség, GeForce GT710 is szóba jöhet.

A 410 x 96 x 357 mm-es, tehát viszonylag keskeny, de magas gépben négy memóriafoglalat, hat SATA port, két NVMe foglalat, opcionálisan optikai meghajtó is található. Mivel ez már praktikusan egy asztali PC, így három PCIe sín is elérhető az alaplapon. A házat természetesen fektetve is el lehet helyezni, ekkor elfér rajta egy monitor is. A csatlakozókínálat bőséges: elöl és hátul összesen 12 darab USB port, két DisplayPort, HDMI, D-Sub kivezetés, hatcsatornás és „standard” HD-Audio konnektorok, Gigabit Ethernet és még PS2 interfész is található rajta.


ASUS NUC 13 Pro [+]

Ami a NUC-kínálatot illeti, ahogy említettük, ezt a termékkategóriát nemrég vette át az ASUS az Inteltől. A sorozatban megtalálható a NUC 13 Extreme, mely inkább játékosoknak készült, a legnagyobb kiépítésben Core i9-13900K-val és három foglalatos VGA-kat elnyelő házzal. Most azonban inkább az üzleti vonalra, konkrétabban a NUC Pro eszközökre koncentrálunk. Ezek között található integrálásra kész, NUC házba passzoló alaplap, teljes kit és összeszerelt Mini PC is. Ezek a NUC Pro Elements sorozat tagjaiként egymással teljes mértékben kompatibilisek, így gyakorlatilag az asztali PC-knél megszokott módon állíthatjuk össze saját gépünket.


ASUS NUC 13 Pro [+]

A NUC 13 Pro kész gépben például egy 13. generációs Intel Core processzort (a csúcskonfigurációban Core i7-1360P-t) találhatunk, mely mellé a két SO-DIMM foglalatba összesen 16 GB RAM kerül. A NUC 13 Pro kétféle, 117 x 112 x 37, illetve 117 x 112 x 54 mm-es házzal létezik, az előbbiben kettő, az utóbbiban három meghajtó helyezhető el. Monitorból négy darabot támogat a rendszer, kettő számára HDMI interfész áll rendelkezésre, a másik kettő pedig a TB4 portoknak köszönhetően lesz használható. Hálózati adapterként egy Wi-Fi 6E és egy 2.5GbE csatlakozó áll rendelkezésre, a már említett két Thunderbolt 4 interfész mellé pedig kapunk négy USB portot és hangcsatlakozókat is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények