Asus blog: 8 GHz felett a Richland APU

Az ASUS korábban már büszkén mutogatta, hogy The Stilt sikeresen elérte a 8 GHz-et, ami az IGP-vel is rendelkező processzorok között a valaha elért legmagasabb órajel. Ez az eredmény azonban kevés tesztelés után született, így mondhatni egy gyors tuningnak számított, mindenféle tapasztalatszerzés nélkül. Várható volt tehát, hogy a folyamat nem marad annyiban, és The Stilt elő is állt egy új eredménnyel, melyet szintén egy ASUS F2A85-V Pro alaplappal, valamint folyékony nitrogén segítségével sikerült elérni.


(forrás: CanardPC)

A hitelesített érték egészen pontosan 8202,34 MHz, és ehhez 1,976 V-ot kellett alkalmazni. Ezt a tempót már úgy sikerült elérni, hogy az IGP letiltásra került, így ennek helyét egy dedikált GPU vette át, viszont mind a négy mag aktív volt. Az ASUS elégedett lehet, hiszen a 8,2 GHz igen jó eredmény, és új csúcsnak számít, de a korábbi 8 GHz-es tuning egy fontos szempont szerint mégis többet ér. Bár 200 MHz-cel kisebb órajelről van szó, de az IGP is működött, ami bőven megemeli az értékét. Persze az extrém tuning során csak az órajel számít.

Az ASUS F2A85-V Pro alaplap egyébként megint nem hazudtolta meg magát: már a harmadik abszolút rekord fűződik a nevéhez, mivel az órajel hajszolása mellett az elmúlt év októberében egy 3DMark rekordot segített megdönteni egy Trinity APU-nak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények