Hirdetés

Csillogásmentes kijelzővel jön az ASUS üzleti notebookja

Az ASUS a többi gyártóval egyetemben nagy rohamot tartott a közelmúltban megrendezett CES 2012 keretein belül, de szerencsére pár újdonság bejelentését halogatták. Legalább is eddig, ugyanis hivatalosan is bejelentették a 12,5″-es, ellenálló üzleti notebookjukat, a B23E-t. A termék mérete 30,5 x 20,6 x 2,8 cm, tömege pedig 1,55 kg, vagyis aránylag kényelmesen lehet rajta dolgozni, és a sokat ingázó felhasználóknak könnyen szállítható útitárs lehet.

A mobil masina üzleti szempontok szerint összeállított konfigurációval rendelhető, így a lelkét második generációs Core i3, i5 és i7 processzorok képzik majd. A rendszermemória kapacitása maximum 8 GB lehet, mely mellé akár 750 GB-os merevlemez is választható. Megjelenése inkább funkcionális, mint dizájnos, de a minimalista stílust kedvelőinek egy rossz szavuk sem lehet. Ráadásul a magnéziumötvözetű váznak és a rázkódásvédelemmel megtámogatott adattárolónak hála a fizikai behatásokkal szemben is ellenállóbb a nagy átlagnál, és egy kis fröccsenő víztől sem jön zavarba.

A LED-es háttérvilágítású kijelzőnek felbontása 1366x768 pixel, és a gyártó állítása szerint teljesen tükröződésmentes, az azonban a közölt információk alapján nem egyértelmű, hogy esetleg ezt matt felülettel, vagy valamilyen bevonattal érték el. Kommunikációra IEEE 802.11 n-es Wi-Fi, Bluetooth és Gigabit Ethernet áll rendelkezésre, extra adattárolókat pedig egy USB 2.0, egy USB 3.0 és egy kombinált USB/eSATA port fogad. Ezenkívül a szokásos hangcsatlakozók mellett D-Sub, HDMI, Express Card és Smart Card interfészekkel is rendelkezik. A termék üzemideje nem lesz rekorder a maga háromcellás, 4400 mAh-s akkumulátorával, de az ingázás és az üzleti utazások során bizonyára elégségesnek bizonyul.

Az Intel Core i7-el szerelt, Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel érkező variáns vételára kiépítéstől függően 922 és 999 dollár körül alakul majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés