Hirdetés

Vinnék az Apple tévét, mint a cukrot

Normális esetben az ember úgy vásárol elektronikai eszközt, hogy először felméri, mire is van szüksége, aztán megvizsgálja, hogy milyen az aktuális kínálat, és végül a kettőt megpróbálja összepasszintani. Nos, úgy tűnik, hogy az Apple még ezeket az íratlan szabályokat is felülírja, hiszen egy, a közelmúltban elkészült felmérésből kiderült, hogy a potenciális vásárlók egy viszonylag nagy hányada úgy vásárolna almás tévét, hogy azt sem tudjuk pontosan milyen is lesz az, mennyibe fog kerülni és mikor jelenik majd meg.

A pletykák szerint ilyen lesz az Apple tv
A pletykák szerint ilyen lesz az Apple tv [+]

A Morgan Stanley és az AlphaWise végzett közös kutatást a témában, és a válaszadók 47 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyértelműen érdeklődik az Apple tv iránt. Sőt, e csoport harmada még azt is kijelentette, hogy szinte biztosan vásárolni fog ilyen készüléket. Ez igen sokat ígér az amerikai cég számára, hiszen az iPhone megjelenés előtt csak a válaszadók 23 százaléka mutatott érdeklődést, az iPad megjelenésekor pedig ez az arány "mindössze" 21 százalék volt. Az Apple tévék elterjedése nagyon jót tehetne az amerikai okostévé piacnak, hiszen jelenleg mindössze a háztartások 18 százalékában található ilyen készülék, és a különféle piaci elemzések azt mutatják, hogy egyelőre nincs különösebb igény a smart megoldások iránt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés