Hirdetés

Apple: manager betegség, másképpen

Ismét top-manager hagyja ott az Apple-t, derül ki Clent Richardson saját nyilatkozatából, amelyről az amerikai MacCentral számolt be most. A fejlesztésekért felelős Richardson távozását az Apple hivatalosan még nem erősítette meg, és az utódlás kérdése sem tisztázott.

Pedig az Apple-nek egyre jobban megy, Steve Jobs igencsak magabiztosnak tűnik folyamatosan (a cég ügyeit illetően), elég, ha csak a nemrégiben lezajlott MacWorld-re gondolunk, ahol ugye bejelentette, hogy a GeForce3 elsőként az Apple-ekhez jelenik majd meg. Az előadáson maga John "id" Carmack is szólt néhány szót, az nVIDIA pixel/vertex shaderek érdekében, egy rettentő látványos technológiai bemutatót kommentálva, és nem állhatjuk meg, hogy csodálatunknak mi is hangot adjunk: Carmack még 25-nek sem tűnt, de biztos a távolság tette, vagy talán a Quake-sorozat megállás nélküli fejlesztése..

Az mindenesetre biztos, hogy az utóbbi időben minden két hónapra jutott egy távozó top-manager az Apple-nél, és az is biztosra vehető, hogy Steve Wilhite és Mitch Mandich után, a most lelépett, és mellesleg az angol One2One mobilszolgáltatóhoz átigazolt Clent Richardson távozása sem az utolsó ilyen hír, már ami az Apple-t illeti. De ez teljesen normális..

Azóta történt

Hirdetés