Hirdetés

Megjelentek az Apple M1 SoC első teszteredményei

A Geekbench adatbázisából kiderült, hogy nem túlzott az Apple, valóban az élmezőnybe tartozik az új SoC.

Az Apple keddi bemutatóját nézve a csodálatunk mellé némi kétkedés is társult, hiszen bár megszoktuk, hogy új termékeikről mindig szuperlatívuszokban beszélnek, az új M1 SoC esetében ezt már mi is túlzónak éreztük. Állításuk szerint a nyolcmagos, a GPU-t és a DRAM-ot is magába foglaló egység kategóriája legjobb darabja, mindezt úgy, hogy a fogyasztást is sikerült igen alacsonyan tartani. Mindez biztatóan hangzott, mi azonban még mindig kíváncsian vártuk az első teszteredményeket, erre pedig nem is kellett túl sokat várni.

A 9to5mac kiszúrta, hogy megjelentek az M1 első eredményei a Geekbench adatbázisában, amelyeket egy MacBook Airben mértek, ez alapján pedig több érdekességre is fény derült. Megtudtuk például, hogy a processzor alapórajele 3,2 GHz, de még ennél is fontosabbak a pontszámok: egymagos teljesítményben 1687, több magot egyszerre vizsgálva pedig 7433 pontot gurított az Apple ARM-es üdvöskéje. Ez önmagában sokaknak bizonyára nem jelent semmit, épp ezért az alábbi táblázatba kigyűjtöttük az eddigi legerősebb MacBook, a 16 hüvelykes, Intel Core i9-9980HK processzorral operáló MacBook Pro, egy-egy i7-es és i9-es, 27 hüvelykes idei iMac, a legújabb iPadek, illetve néhány asztali processzor eredményeit.

Geekbench 5 Single-core Multi-core
Apple MacBook Air 2020 (Apple M1) 1687 7433
Apple MacBook Pro 16" 2019 (Intel Core i9-9980HK) 1095 6869
Apple iMac 27 2020 (Intel Core i9-10910) 1251 9012
Apple iMac 27 2020 (Intel Core i7-10700K) 1248 8020
Apple iPad Air 2020 (Apple A14 Bionic) 1585 4183
Apple iPad Pro 12,9" 2020 (Apple A12Z Bionic) 1120 4648
AMD Ryzen 9 5950X 1628 15744
Intel Core i9-10900K 1410 11069
Intel Core i7-9700K 1289 7271

Jól látható, hogy nem csak egymagos, de többmagos teljesítményben is igen sok eszközt maga mögé utasít a kis MacBook, legalábbis Geekbenchben biztosan. Arra azért számítottunk, hogy az eddigi legerősebb Apple rendszerchipeknél, az A14 Bionicnél és az A12Z Bionicnél jobbat tesznek majd az új Macekbe, de jó látni, hogy a tavalyi csúcs MacBook mellett sincs szégyenkeznivalója – persze aki az elmúlt hónapokban vett 16-os MacBook Prót, valószínűleg már nem ilyen boldog. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az új MacBook Air passzív, vagyis ventilátor nélküli hűtést kapott, tehát a három, M1-gyel szerelt gép közül elméletileg pont az Air tud rosszabb eredményeket produkálni, ezért mindenképp érdekes lesz majd, hogy mit gurít az aktív hűtéssel ellátott MacBook Pro és Mac Mini. Utóbbi már csak azért is különösen fontos, mert az inteles elődjéhez képest alacsonyabb áron elérhető, vagyis, ha annál is legalább ilyen jó számokat látunk, végre elmondhatjuk, hogy a legolcsóbb Mac esetében is bőven használható hardvert kapunk, ami a négymagos Intel Core i3 processzorral szerelt elődjére már kevésbé volt igaz. Persze azért kiemelnénk, hogy a fenti, konkurens eszközöket sem szabad temetni, hiszen ez még mindig csak egyetlen benchmark eredménye, de mi ezt már jó előjelnek vesszük azzal kapcsolatosan, hogy annyira talán mégsem beszéltek mellé a bemutatón.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés