Hirdetés

Új iPod touch és nano lejátszókkal frissült az Apple zenelejátszó kínálata

Az Apple tegnapi bejelentését feszült figyelem övezte, hiszen a tengernyi pletyka után mindenki azt várta, hogy a vállalat végre lerántja a leplet az iPhone 5-ről. Nem így történt. Minden várakozás ellenére az iPhone 5 helyett a 4S érkezett, de most nem erről szeretnénk részletesebben írni, hiszen a Mobilaréna minden fontos információt megosztott már az érdeklődőkkel. Mindenesetre a felhasználók és a piac csalódottságát jól jelzi, hogy a bejelentés után az Apple részvények 3,5 százalékot estek, miközben ezzel párhuzamosan a Microsofté 3,3 százalékot nőtt. Nyilvánvalóan a piac hamar magára fog találni, de van egy olyan érzésünk, hogy a tegnapi bejelentés után Tim Cook nevét nem sokan foglalták esti imájukba, a Steve Jobs hívők pedig csak szimplán telesírták a párnájukat.

Az iPhone 4S bemutatóját megelőzően a vállalat egyéb termékeiről esett szó, köztük az Apple zeneszolgáltatásáról, az iTunesról, valamint iPod zenelejátszókról. Az eladásokkal kapcsolatban a vállalat új vezetője arról tudott beszámolni, hogy a felhasználók immáron 16 milliárd dalt töltöttek le az iTunes szolgáltatáson keresztül, és már 300 millió iPod-ot értékesítettek – ehhez hatásvadász módon Tim Cook hozzáfűzte, hogy a Sony-nak 30 év alatt sem sikerült 250 000 kazettás Walkmant értékesítenie. Az iPod zenelejátszókkal kapcsolatban az első legfontosabb információ, hogy a shuffle, nano és touch is megmarad, egyik termékvonal sem szűnik meg.

Az új termékek közül a sort az iPod nano nyitja, melynek fontos újítása, hogy a könnyebb használat érdekében a navigálást nagyobb ikonokkal könnyítik és multi-touch felületet biztosítanak, valamint a kijelzőn megjelenített digitális órát most már 16 skinnel ruházhatjuk fel (persze nem egyszerre). A másik említésre méltó újítás, hogy a nano mindenféle kiegészítő nélkül fitnesz-asszisztensként is működik. Méri a futás vagy egyéb szabadidős tevékenység közben eltelt időt, a tempót, a megtett távolságot, az elégetett kalóriát és a lépések számát is, ráadásul zenelejátszás vagy FM rádiózás közben a hét választható nyelv valamelyikén képes valós időben motiválni a használóját, viselőjét.


[+]

Az iPod nano 8 és 16 GB-os kapacitással, hét színben (ezüst, grafitszürke, kék, zöld, narancssárga, piros és pink) lesz elérhető 129 (8 GB) és 149 dolláros (16 GB) áron.

A termékvonal másik szereplője, az iPod touch is frissült, ami leginkább szoftveres újításokat jelent. Megkapta az iOS 5 operációs rendszert, melyből itt sem hiányoznak a legfontosabb újdonságok, mint az iMessage, aminek segítségével az egy csoportban (és közös Wi-Fi hálózaton) lévő iOS 5 rendszert futtató eszközök között lehetséges az azonnali üzenetváltás, állományküldés és információcsere. Emellett az iCloud online szolgáltatáscsomag sem hiányzik, „mely az alkalmazások, könyvjelzők, dokumentumok és beállítások szinkronizálásán túl olyan kényelmes extrákat is tartogat, mint az iTunes zeneszámok és az App Store vásárlások valamennyi saját eszközre történő automatikus letöltése, mely tartalmak ráadásul nem is foglalnak helyet az 5 GB ingyenes tárhelyből”.


[+]

Az iPod Touch 8, 32 és 64 GB-os tárhellyel lesz elérhető 199, 299 és 399 dolláros áron, fekete és fehér színekben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés