Hirdetés

Amerikai trend: tévé elől a PS2-höz

A PlayStation2 (PS2) 18-34 éves amerikai közönsége tévézés helyett inkább az interneten játszik fő műsoridőben. A Sony Computer Entertainment America Inc., a világ egyik vezető konzoljátékgyártójának elemzése szerint a PS2-vel a világhálón játszók közönsége 239 százalékkal bővülve egy év alatt, 2,6 millióra nőtt az Egyesült Államokban. A tanulmányból az is kiderült, hogy ennek a közönségnek a 65 százaléka 18-34 év közötti férfi. A vállalat szerint ez a jövőben komoly konkurenciát jelenthet a tv-társaságoknak, ugyanis ez a tábor legfőképp délután öt és este 11 között játszott, órákkal a főműsoridő előtt és után.

A Nielsen Media Research tavaly szeptemberben szokatlan, nyolcszázalékos csökkenést tapasztalt a már egyébként is nehezen megfogható 18-34 év közötti célközönség körében. Sok elemző az elektronikus játékok térhódításának tulajdonítja ezt. A Sony Entertainment America viszont további növekedésre számít a neten játszók körében, ahogy egyre több játékkal bővül majd az online könyvtáruk, komoly konkurenciát támasztva ezzel az olyan tradicionálisabb médiumoknak, mint a tévé. A Sony kilátásai biztatóak, hiszen hatalmas PS2-felhasználó bázissal rendelkezik, amelyet át tud vezetni az online játékok felhasználói piacára is. Eddig a Sony Entertainment America csak Észak-Amerikában több mint 25 millió PS2-t adott el, ezek felhasználóinak tíz százaléka már az interneten is játszik.

Az Informa Media Group előrejelzése szerint 2010-ig a Sony 32 millió PlayStation3-t fog értékesíteni Európában, többet, mint a Microsoft és a Nintendo összesen. A 2005-ben piacra kerülő konzolok tovább erősítik az online játékok piacát, ugyanis ezerszer nagyobb teljesítménnyel rendelkeznek majd, mint a jelenlegi modellek. Az Index szerint a következő generációs modellek körében a hangfelismerő és mozgásérzékelő technológiák fejlesztésére összpontosítanak majd, ezáltal a játék sokkal inkább társas elfoglaltsággá válik. Elemzők szerint ezekkel az újításokkal már az idősebbek és a gyakorlatlanabb felhasználók is a játékosok sorába léphetnek.

Hirdetés