Hirdetés

Teljesítményvesztésre figyelmeztet a Windows 11-gyel kapcsolatban az AMD

A vállalat a Microsofttal együtt vizsgálja a hibákat, és várhatóan még ebben a hónapban megoldják azokat.

Az AMD a Windows 11 megjelenésével párhuzamosan felfigyelt pár olyan problémára, amelyet korábban nem detektáltak a Microsofttal közösen végzett tesztelések során. Utóbbinak több oka lehet, akár az is, hogy a Windows 11 béta kiadásaival jól működtek az AMD hivatalosan is támogatott processzorai, viszont a végleges kóddal gondokba futottak.

Az AMD szerint két különálló probléma miatt teljesítményvesztést okozhat a Windows 11 használata. Az egyik gond az, hogy az L3 gyorsítótár elérési ideje a megszokott háromszorosára is nőhet. Ez a legtöbb alkalmazásban 3-5%-os, míg a játékokban, ezen belül tipikusan az eSport címekben 10-15%-os teljesítményvesztést jelenthet. A másik jelenség abból áll, hogy a rendszer nem feltétlenül a legjobb magra osztja ki az egyes, ide való folyamatokat, ami a legalább nyolc maggal rendelkező, 65 wattnál nagyobb TDP fogyasztási osztályú processzoroknál érezhető sebességdeficittel jár.

Mivel ezek jól működnek a Windows 10 alatt, így szoftveresen Windows 11-ben is javíthatók, és a Microsofttal együttműködve készül is két frissítés, ami megoldja a fenti problémákat. A javítócsomagok várhatóan még ebben a hónapban elkészülnek.

Az AMD egyelőre azt javasolja, hogy a frissítések megérkezéséig az ügyfelek használják a tovább a még támogatott Windows 10-et.

Fontos kiemelni, hogy a fenti hibák nem kapcsolódnak az új VBS, vagyis a Virtualization-based Security funkcióhoz, amely alapvetően minden CPU-n okoz némi teljesítménydeficitet, de ez a rendszer működéséből ered, nem pedig valamilyen problémából.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés