Hirdetés

Így fog működni a SmartShift RSR

Utánakérdeztünk az AMD által nem kifejtett titkoknak.

Az AMD az idei CES-en bejelentette a SmartShift RSR funkciót, amiről azt írták, hogy az idei év első felében érkezik meg egy meghajtófrissítés formájában, és elvileg inteligensen elosztja a leképezési, illetve felskálázási feladatokat az IGP és a GPU között. Ezzel az információval az a baj, hogy igazából nem tartogat sok konkrétumot a tényleges működést tekintve, tehát az előző héten írt hírünkben nem is tudtunk semmit sem hozzátenni a cég leleplezéséhez.

Mára ugyanakkor utánakérdeztünk, hogy mi is ez a SmartShift RSR, és szerencsére nem akkora titok, mint amekkorának eredetileg tűnt.

Az újítás alapjait a Radeon Super Resolution eljárás adja, amely még az előző év tavaszán került be az AMD Software-be. Ez eredetileg azon a grafikus vezérlőn fut, amely magát az elindított játékot is leképezi, de a SmartShift RSR ezt annyiban megbolondítja, hogy maga a leképezés az adott notebook dedikált GPU-ján történik meg, míg az RSR-rel, azaz a Radeon Super Resolutionnel kapcsolatos munka átkerül a rendszerchipben található IGP-re.

Ennek azért van haszna, mert a Radeon Super Resolution ugyan gyorsítja a feldogozást a beállítottnál kisebb felbontáson való leképezéssel, de nem tekinthető ingyenes eljárásnak, mert a felskálázással kapcsolatos munka nyilván eszi a grafikus vezérlő erőforrásait. Ha azonban ezt a munkát maga az IGP végzi el, akkor a dedikált GPU már dolgozhat a következő képkockán, így maga a felskálázás időigénye is kiesik, hiszen ez egy másik hardverelemen, párhuzamosan fog megtörténni a leképezéssel. Ezzel a módszerrel a SmartShift RSR ugyanazt fogja tudni, amit a klasszikus RSR, csak gyorsabban. Lényegében ennyi a trükk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények

Hirdetés