Hirdetés

Még idén befut a StoreMI 2.0-s verziója

A vállalat a korábban közölt útitervét is frissítette, illetve jön az A520-as vezérlőhíd is.

Az AMD még április elején jelentette be, hogy lelőtte a StoreMI szolgáltatást, és akkor megjegyezték, hogy még a második negyedévben be fognak mutatni egy saját fejlesztésű megoldást. Utóbbi az új koronavírus-járvány miatti jelentős átszervezések miatt végül nem lett így, de a cég a Ryzenek tegnapi bejelentésével párhuzamosan megerősítette, hogy készül a StoreMI 2.0.

Az új fejlesztést az AMD még idén bemutatja, de információink szerint ezt mindenképpen az új generációval párhuzamosan szeretnék megtenni, így még várni kell a pontos részletekre. Az alapok azonban változatlanok, továbbra is az SSD-ket és a HDD-ket egy nagy virtuális meghajtóra lehessen felfűzni, így a felhasználó hozzájuthat az SSD sebességéhez, miközben a HDD nagy kapacitásáról sem mond le. A vállalat teljesen házon belüli megoldást fog kínálni, amely a bootoláshoz szükséges időt, akár 31%-kal csökkentheti, miközben a játékok betöltése akár 13%-kal is gyorsabb lehet egy pusztán HDD-vel rendelkező rendszerhez viszonyítva.

Úgy tudjuk, hogy a váltás célja az volt, hogy StoreMI képességeit más cég ne tudja megszerezni. Mint ismeretes az első generációs verzió valójában az Enmotus FuzeDrive szoftverére épült, amely bárki számára megvásárolható volt. A StoreMI 2.0 azonban teljesen az AMD tulajdona lesz, így muszáj AMD-s platformot venni, ha valaki használni akarja.

A cég a fentiek mellett kiadott egy friss útitervet is, amely az érkező fejlesztésekre vonatkozik. Ez igazából nem különbözik attól, amit felvázoltak a márciusi rendezvényükön. Úgy tudjuk, hogy a vállalat ezzel közvetve szeretet volna reagálni a különböző pletykákra, amelyek rengeteg teljesen fals információkat dobtak be a médiába, többek között azt is, hogy a Zen 3-as mag 5 nm-en készül majd, de az AMD tisztázta, hogy valójában nem változott semmi. Közvetlenül a pletykákra továbbra sem fognak reagálni, ha bármi módosul a korábban kiadott tervekhez képest, akkor azt időben be fogják jelenteni.

Új termék lesz még az aktuális negyedévben az A520-as vezérlőhíd, amely az A320-as opciót váltja. Ez egy eléggé minimalista rendszer, mivel a PCI Express 4.0-t akkor sem fogják támogatni ezek az alaplapok, ha az adott processzor amúgy kezelné, így be kell érni a 3.0-s szabvánnyal. Ebből maximum 20 sáv lesz a processzor oldalán, 4 sávot szokás szerint elvisz a vezérlőhíd bekötése, és további 6 sáv áll rendelkezésre az utóbbi lapkán belül. Ezt négy SATA és egy USB 3.1 Gen2 interfész fejeli meg, nyolc darab USB 2.0 lehetősége mellett. További limitáció, hogy nincs tuning, illetve a meghajtó oldaláról működő több GPU-s rendszerek sem támogatottak, de belépőszinten ezek nem is igazán számítanak. Azt tudni kell, hogy az AMD a specifikációkat hivatalosan csak később hozza nyilvánosságra, de az alaplapgyártóknak már mindent leadtak, a fenti adatokat innen szereztük meg.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények

Hirdetés