Az AMD a Rome platform megjelenése óta gyakorlatilag befoghatatlan az x86/AMD64-es szerverek piacán, ha teljesítményről és hatékonyságról van szó. Ezen az idén érkező Milan platform a Zen 3 magokkal csak javítani fog, és a jövőre érkező Genoa platform is kifejezetten jó pozícióból várja a támadást. Olyan nagyon a vállalat sem izgulja túl a helyzetet, az Intel rövidebb távon ezekre nem tud válaszolni, inkább az ARM-os dizájnok lehetnek versenytársak. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy ezek a szörnyetegek ugyan lényegesek az egyes potenciális vásárlók számára, de nagyon sokan nem vesznek 64-magos rendszer.
Az egész szerverpiacot figyelembe véve a tipikusan keresett teljesítményszint 12-24 mag körüli. Ezt ugyan az EPYC a lassabb modellekkel lefedi, de ha megnézzük a termékskálát, akkor az elérhető CPU-k több mint fele gyorsabb, és a Milan, valamint a Genoa platform sem fog visszalépni. A tömegpiac teljesítményigénye effektíve láthatóan lassabban nő, mint amennyire az AMD tudja javítani az új platformok tempóját.
Van tehát egy olyan terület, ahova elképesztően hasznosak ezek a gigantikus processzorok, és van a piac nagy része, ahol egyszerűen nincs szükség a felkínált sebességre. Árban viszont kevés a lehetőség ezekre reagálni, mivel ha túl olcsók lennének a 12-24 magos modellek, akkor házon belül túl nagy előnybe kerülnének a gyorsabb verziókkal.
A kérdés tehát az, hogy a szerverpiac nagy részét hogyan lehetne igazán jól kiszolgálni. Az AMD kidolgozott egy koncepciót, és a gyártóknak leadott tervekben egy olyan rendszer jelent meg, amely más szempontból venné be az érintett szegmenst.
Az ötlet szerint az EPYC mellé jönnének a kicsi EPYC-ek. És ezen konkrétan azt kell érteni, hogy kisebb tokozást kapnának, nyilván a csúcsmodellnek is visszafogott teljesítménye lenne, de eközben megmaradna minden olyan szerverfunkció, ami a nagyobb testvérek része, tehát igazi szervereket lehetne építeni rájuk.
Az útiterv szerint ennek két lényeges haszna van. Egyrészt a nagy EPYC-ek árszintet válthatnak. Ha valakinek kell a legjobb teljesítmény, illetve a legjobb hatékonyság, akkor fizesse meg. Viszont az biztos, hogy a tömegpiacnak nem fog kelleni, na ez a réteg ne fizessen sokat a szerverért, egyszerűen vegye meg a kívánt teljesítményt jelentősen a megszokott szerverpiaci árak alatt.
Az AMD valószínűleg abból indul ki, hogy ha a tipikus igények jövőre csak 32 magig nőnek meg, akkor is ki tudják azokat szolgálni egy asztalinál alig komplexebb rendszerrel, amelyet pusztán ki kellene egészíteni a szerverszintű funkciókkal. Erre a Zen 4 chiplet ideális lehet, és egy ilyen csomag ára egészen alacsony lehetne, miközben tudásban semmivel sem kevesebb a nagyobbik dizájnnál. A combosabb EPYC nyugodtan felveheti a fonalat például 32-magos szinten, és lerakhatja akár 100 mag felett, ez részletkérdés a tömegpiac megnyerése szempontjából. Így maga a szerverek szegmense szegmentálódna az AMD konstrukciójában, és a nagy dizájnoknak valós előnye lenne az árukhoz mérten, hiszen ha kiderül, hogy mégse elég mondjuk 32 mag, akkor processzorcserével lehet feljebb menni. Ez akár tervezhető is a vásárlásnál, szemben a kisebb dizájnokkal, ahol alapvetően 32 mag lehetne a felső határ, cserébe nagyságrendekkel kevesebb pénzt kellene kiadni értük.
