Hirdetés

Az időpontokban is körvonalazódik az AMD idei útiterve

Az AMD az év elején tartott Financial Analyst Day rendezvényen már felvázolta, hogy az idei év milyen fejlesztéseket hoz, de azokhoz időpontokat akkor még nem kötöttek. A Computex felé közeledve azonban kezd körvonalazódni, hogy melyik fejlesztés mikor jelenik meg, így egyre tisztábban lehet látni a cég idei útitervét.

Korábban már írtunk róla, hogy a Trinity APU májusban fog rajtolni, és ez nem változott meg, ám az új adatok szerint csak a mobil termékekről rántja le a cég a leplet. A 35 wattos megoldások paramétereiről nemrég számoltunk be, ám feltűnt a HP rendezvényén egy 25 wattos ULV variáns, mely első látásra nagyon impozáns paraméterekkel rendelkezik. Az A10-4655M jelzésű termék konkrétan teljes értékű lapkára épül, vagyis a két darab Piledriver modul négy processzormagot ad, míg az IGP-ben is 384 darab shader processzor lesz aktív. A modulok alapórajele 2 GHz lesz, amit a turbó az eddigi adatok szerint 2,3 GHz-re emelhet, míg az IGP 497 MHz-es magórajelen fog ketyegni. A gyártóktól származó adatok alapján később lesznek 17 wattos ULV variánsok is, sőt egy közülük szintén négy processzormagot és teljes értékű IGP-t rejt, ám a fenti órajelek némileg visszaesnek majd. Szintén a gyártóktól tudjuk, hogy az összes olyan Comal platformra épülő notebook, mely DisplayPort 1.2-es kivezetést kap, képes fogadni az AMD dokkolóját. Ezzel a mobil termék az eredeti kijelző mellett további három megjelenítő meghajtására lesz képes az Eyefinity szolgáltatáson belül, ráadásul sztereó 3D-s tartalom megjelenítése sem akadály, ha azt a kijelző támogatja.

Az asztali Trinity APU-k esetében a start biztos nem lesz megtartva májusban. A legfrissebb tervek szerint augusztusban esedékes a kereskedelmi forgalmazás megkezdése, de a mobil termékek iránti igény függvényében ez változhat. Valószínű persze, hogy az AMD nem akarja túl sokáig húzni a dolgot, így nyár végén a legdrágább asztali modellek mindenképpen elstartolhatnak.

A Brazos 2.0-s platform érkezéséről is írtunk már, de most végre tényleges időpont is fűződik a rendszerhez. Az új E szériás modellekre épülő termékek júniusban, illetve júliusban kerülnek a boltok polcaira. Az AMD a Zacate lapkát újratervezte, így némi javulás várható az energiamenedzsment terén, de a technikai oldalon nincs konkrét újítás, így az elmúlt év januárjában megjelent lapka felépítése nem változik. A Brazos 2.0 lényegi újítása alapvetően a teljesen új vezérlőhídban kimerül. A felújított Brazos implementálása egyébként egyszerű lesz, mivel az AMD alig változtatott a platformdizájnon, így a gyártópartnerek gyorsan át tudnak térni rá.

Sajnos az AMD ebben a piaci szegmensben nagyon elhúzott a konkurenciától. Az új generációs Atomnak egyelőre nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A szoftveres gondokkal küzdő rendszer problémáit felismervén az Intel nemrég be is jelentette a legerősebb D2700-as lapka visszavonultatását. A Brazos 2.0 lehetséges kihívójává mára a VIA lépett elő, mely cég rövidesen bemutatja a Nano processzorok mellé társítható új VX11-es vezérlőhidat. Arról egyelőre nehéz beszélni, hogy mennyire sikerül majd ennek a fejlesztésnek megszorongatni az AMD megoldását, de remélhetőleg hoz egy kis pezsgést a rendkívül alacsony fogyasztású netbookok, notebookok és a nettopok egyhangúvá vált felhozatalába.

Az őszi hónapokban az AMD a Socket AM3+ foglalatba hoz három új processzort, melyek az új Vishera lapkára épülnek majd. Ezek között lesz egy nyolc-, egy hat- és egy négymagos modell. E termékekről nem sokat lehet tudni azon kívül, hogy az új Piledriver modulra épülnek.

Végül az év utolsó nagy bejelentése a Hondo APU lesz, melyet az AMD az első tabletplatformjának tart. Erről a rendszerről már korábban szereztünk exkluzív teszteredményeket, de ennél többet továbbra sem lehet tudni. A fejlesztés ugyanarra az újratervezett Zacate lapkára épül, mint a Brazos 2.0, vagyis a rendszer alapvetően kész van, de a start nem biztos, hogy az év közepén kifizetődő lenne. Egyelőre az AMD-nek az operációs rendszer a legnagyobb gondja, ugyanis a Windows 7 egyértelműen nem lenne jó választás egy tabletbe, míg az Android egyszerűen képtelen lenne kihasználni a Brazos-T platform tudását. Az egyetlen opció tehát a Windows 8 megjelenésének bevárása maradt. Ennek megfelelően a rendszer gyakorlatilag a Microsoft új operációs rendszerével párhuzamosan startol. A gyártók elmondása szerint a Brazos-T lesz az első – és idén vélhetőleg az egyetlen – olyan x86/AMD64-es tabletplatform, mely a Windows 8 új WDDM 1.2-es felületének összes funkcióját támogatja. Ezzel a kijelentéssel persze vitába lehet szállni, mivel ugyanerre például az AMD Z-01-es APU-t tartalmazó MSI Windpad 110W, vagy a C-50-es APU-ra alapozó Acer Iconia W500/W501 is képes. Bár az előbbi fejlesztéseket az AMD nem tekinti hivatalosan tabletplatformnak, de tény, hogy tabletek épülnek rájuk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés