Hirdetés

A gyorsabb Radeonok kiszórásának felgyorsítására kéri kereskedőpartnereit az AMD

Elsődlegesen a Navi 21-es GPU-ra épülő modellektől kell szabadulni, és az árat is érdemes csökkenteni.

Információink szerint felhívást kaptak az AMD első számú kereskedőpartnerei, hogy gyorsítsák fel a Navi 21 GPU-ra épülő VGA-k kiszórását, és ennek érdekében árcsökkentésekkel is operálhatnak, méghozzá a későbbi elszámolás lehetőségével.

Úgy tudjuk, hogy a készletek a vártnál lassabban apadnak, miközben az AMD nem szeretné módosítani következő generációra vonatkozó tervet. A legtöbb aktuális Radeont ez nem érinti, de a készülő három új Navi dizájn legalább a Navi 21 szintjére, illetve fölé érkezik, vagyis a Radeon RX 6800-as és 6900-as modelleket nehéz lesz eladni, ha befutnak a frissítések. A váltás pedig szükségszerűnek tűnik, mert az új sorozat legkisebb Radeonjait lényegesen olcsóbban lehet gyártani, mint az aktuális széria leggyorsabbjait, miközben teljesítményben alig van köztük különbség.

Ez az, ami a gondot okozza, és emiatt törekedhet arra az AMD, hogy lehetőségekhez mérten gyorsan apadjanak a meglévő Radeon RX 6800-as és 6900-as készletek.

A gyártóktól megtudtuk, hogy a Navi 22, Navi 23 és Navi 24 GPU-kra épülő Radeonok megmaradnak. Ezek közül a Navi 22-es és 23-as dizájnok később lesznek kivezetve, de a helyükre nem érkezik új GPU, hanem az új Radeon sorozat legkisebb és egyetlen 6 nm-es node-on készülő GPU-jának, számos letiltott részegységgel rendelkező verziója, illetve a Dragon Range kódnevű SoC APU váltja őket. Utóbbi azt jelenti, hogy a következő év során az AMD a termékskála egészen nagy részét fedi majd le IGP-vel, ugyanis a teljesítmény eléri azt a szintet, hogy ezt megtehetik. Sokáig megmarad viszont a Navi 24-es GPU, ami az irodai igényeket bőven kiszolgálja, lényegesen többre viszont nem igazán jó.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények

Hirdetés