Hirdetés

Furcsa konstrukció lesz a tabletekbe szánt Allwinner A83T SoC

Az Allwinner a tabletek piacán igen komoly versenyző, hiszen ebben a szegmensben az androidos mezőny éllovasáról van szó. Ennek a pozíciónak a megtartásáért azonban küzdeni kell, amit a vállalat meg is tesz, hiszen csak úgy ontja magából a nyolcmagos rendszerchipeket.

A nemrég bemutatott Allwinner A80 SoC után most egy A83T jelzésű megoldás került elő, amelyről bátran lehet állítani, hogy furcsa konstrukció. A lapka ARM Big.Little koncepcióját veti be, és összesen nyolc darab processzormag található a termékben. Ezek továbbra is két blokkra oszthatók, de itt jön az érdekesség, ugyanis mindkét blokkban Cortex-A7-es magok dolgoznak ráadásul 2 GHz-es órajelen. Technikailag az ARM nem zárja ki, hogy egy partner ilyen módon implementálja a Big.Little koncepciót, ugyanakkor ennek nincs túl sok értelme, így csupán a terheléstől mentes időszakokban lehet a fogyasztást csökkenteni. Ez persze egy tablet esetében távolról sem rossz.

Az IGP szempontjából az Imagination technológiája kerül beépítésre, ezen belül is egy PowerVR G6000 sorozatba tartozó opció, de ennek pontos típusa ismeretlen.

A 28 nm-es gyártástechnológiával készülő Allwinner A83T SoC esetében a vállalat megjegyzi a SmartColor technológia implementálását, ami igazából egy szokványosnak tűnő, képminőséget javító technológia az élénkebb színek érdekében. Az Allwinner A83T rendszerchipre az év végén épülhetnek tabletek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés