Hirdetés

Állítható monitorkonzolok az Arctic kínálatában, egytől akár négy kijelzőig

A hűtőivel már befutott Arctic számos más terepen is próbálja megvetni a lábát, így egy ideje asztali és fali monitorkonzolokkal is foglalkoznak, de az eddig szerénynek mondható kínálatot most egyetlen csapással megkétszerezték, és ennek főleg azok fognak örülni, akik kettőnél több kijelzőt szeretnének használni.

A "Z" családban ugyanis eddig is voltak egy és két kijelző megtartására képes asztali konzolok Z1 és Z2 jelzéssel, amelyek most apró továbbfejlesztés révén Pro utótaggal megkapták a beépített USB 3.0-s portot az eddigi 2.0-s helyett. Persze a technikai paramétereket átböngészve észrevehetőek még kisebb különbségek, például a rövidebb karok (413 helyett legfeljebb 390 mm) és a csökkentett magasságállítási tartomány (410 helyett maximum 350 mm), ám mostantól vastagabb asztallapokra (legfeljebb 90 mm) is felszerelhetőek.


[+]

Arctic Z3 Pro Arctic Z3 Pro
Arctic Z3 Pro [+]

Mégsem ez az igazi újdonság, hanem a Z3 Pro és Z4 Pro megjelenése, amelyek három illetve négy darab 13-27"-es képátlójú, karonként legfeljebb 10 kilogrammos, VESA fali konzol kompatibilis kijelző megtartására is képesek. Előbbi modellt főként játékosoknak, utóbbit komolyabb munkára ajánlja a gyártó, ahol mindent egyszerre kell átlátni (biztonsági rendszerek, valós idejű adatkövetés és elemzés stb).


[+]

Arctic Z4 Pro Arctic Z4 Pro
Arctic Z4 Pro [+]

A szettek szétszerelt állapotban vásárolhatóak meg, az összeszerelésről a vásárlónak kell gondoskodnia, de ehhez minden segítséget és szerszámot mellékeltek a csomagban. Ami az árakat illeti, két év jótállás mellett az Arctic Z1 Pro, Z2 Pro, Z3 Pro és Z4 Pro rendre 64,95 euró, 74,95 euró, 159,95 euró és 139,95 euró (vagy azzal egyenértékű forint) kifizetése után vihető haza.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés