Acer blog: Swift 5, avagy az S 14 notebook álruhában

A 14 hüvelykes S 14 ugyanakkora, mint a 13,3 hüvelykes S 13, de mégis sokkal jobb nála.

Szépen lassan kezd kibontakozni az Acer új notebookcsaládja, a Spin és Swift sorozat, melynek egy újabb tagját vettük górcső alá. A csúcsmodellekből a Spin 7-es már megvolt, a Swift 7 pedig tesztelés alatt áll, miközben egy másik tagját egy tartósabb tesznek is alávetjük. Ez tehát azt jelenti, hogy ideje továbblépni a az 5-ös számra végződő felső-középkategóriás masinákra, amit jelen bejegyzésünkben a Swift 5 képvisel, amely lényegében az S14 megfelelője. Ez talán nem mond sokat így önmagában, de rögtön világossá válik, ha visszautalunk arra a vékony és könnyű S 13-as notebookra, amelyet (kronológiai sorrendben haladva) még tavasszal jelentettek be, majd a nyáron egy mintapéldány landolt belőle az asztalunkon, azóta pedig tesztlaborunkat is megjárta, és nem is végzett rossz eredménnyel.


[+]

Lényegében az S 14 a 13,3"-es kijelzővel szerelt S 13 nagyobb, 14 hüvelykes megfelelője lenne, immár Kaby Lake processzorral természetesen, de itt van egy lényeges csavar a történetben: a nagyobb kijelző az S 13 házába került bele, tehát a lényeges fizikai paraméterek nem változtak, maradt az 1,3 kilogrammos tömeg és a 327 x 228 x 14,58 milliméteres méret.


[+]

Véleményünk szerint a panelcsere kifejezetten jót tett a notebookkal. A Full HD felbontás és az IPS panel megmaradt, de a nagyobb képátló miatt kifejezetten keskeny lett a kijelzőkáva, ami sokkal jobban áll neki, mint az S 13-nak a vaskos keret. Hovatovább, ez a keret most puha és matt fekete bevonatot kapott, ami tapintásra is sokkal jobb érzetet nyújt, ráadásul már most, a mintapéldányon is sikerült a fedél illesztését tökéletesen simára eldolgozni, illetve a csuklótámaszként is funkcionáló, a billentyűzetet körülölelő fedél alumínium, ergo minőségibbnek érződik az egész készülék. Az egyetlen negatívum a panel fényes felülete, amit próbál az erősebb háttérvilágítás kompenzálni, de egy matt megoldás nyilván vonzóbb lenne.


[+]

A gép belsejében, ahogyan említettük, Intel Kaby Lake családba tartozó processzorok kerülnek, amiből két opció van (i7-7200U és -7500U), természetesen aktív hűtéssel, melynek kivezetése hátul található. Függetlenül a központi egységtől, a memória 8 GB LPDDR3, az adattároló pedig 256 GB-os SATA 6 Gbps SSD. VGA természetesen ilyen vékony házban nincs, a processzorban található IGP felel a képi adatok számolásáért.


[+]

A felszereltség része a három fokozatban állítható billentyűzet háttérvilágítás, a mikrofon, a webkamera és az IEEE 802.11ac-s Wi-Fi is, sőt az SD kártyaolvasónak is szorítottak helyet. Kapott továbbá egy teljes méretű HDMI kimenetet, egy 3,5 milliméteres jack audio kimenetet, két USB 3.0-s csatlakozót, valamint egy Type-C aljzatot is, az akkumulátoros tápellátásról pedig továbbra is egy háromcellás akku gondoskodik, tehát ezen a téren az S 13-hoz képest nincs változás.


[+]

A Swift 5 tehát nagyon ígéretes, de egyelőre még nem kapható, várhatóan a jövő év első hónapjaiban érkezik meg a hazai boltokba.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények