Acer blog: Switch 3 notebook-tablet hibrid – még mindig praktikus

A Switch 10 annak idején, amikor megjelent, stílust teremtett, és ezt a sikert az Acer sokáig képes volt átmenteni az egyes frissítésekbe és rá következő generációkba is. Időközben a vásárlói igények azért megváltoztak, az Acer pedig nem akarta elengedni a Switch szériát, ezért újabb és újabb variánsokat hívtak életre. Bár egy ideje úgy tűnt, hogy a Spin és Swift mellett a Switch nem kap akkora fókuszt, valójában dolgoztak az új modellen (Switch 3 és Switch 5), aminek érkezésére elég sokat kellett várni, hiszen a bejelentés már tavasszal megtörtént, de az első lokalizált darabok forgalmazása még most fog indulni idehaza – máshol augusztus vége óta lehet kapni.


[+]

Nekünk idő előtt volt szerencsénk a kisebb modellt, a Switch 3-asra – egy nem végleges, hanem egy mintapéldányra – rápróbálni. A korábbi hírek alapján már lehetett előre tudni, hogy mire számíthatunk: 12,2"-es Full HD IPS érintőkijelző, 4 GB RAM, esetünkben 64 GB eMMC 5.1 adattároló és a választékból az erősebbik SoC, a Pentium N4200. Ehhez hozzáadódik még az USB 3.0 Type-A és Type-C port, a microSD olvasó, az AC-s Wi-Fi modul és a 36 Wh-s akkumulátor. Mindez egy 9,95 milliméter vastag, kitámasztóval ellátott alumínium hátlapos házban, ami kompletten 900 grammot nyom a mérlegen. Ehhez jár még a dobozban a mágnesesen felcsatolható, 6,35 milliméter vastag fedél, amiben megtalálható a háttérvilágítással ellátott billentyűzet és a touchpad is, valamint egy aktív toll is része a csomagnak, amihez egy kis tartófület is varrtak az imént említett fedélre.


[+]

Jól látható, hogy az Acer a Switch Alpha 12-nél látott, korabeli Microsoft Surface Próhoz hasonló receptet használta itt is, de a hardvert ezúttal lejjebb pozicionálták, ami árban is megmutatkozik természetesen, így mondhatni ez most a Switch belépő szintje. Ennek megfelelően megkapjuk a dönthetőséget és a különböző felhasználási módokat, és egy nem túl erős hardvert, amit természetesen ezúttal is passzív hűtéssel láttak el. Egyértelmű tehát, hogy a Switch 3 nem egy combos munkagép, nem is annak szánják, noha irodai munkára teljesen megfelelő, illetve otthon, utazás közben kikapcsolódni vágyók igényeit elégíti ki, már amennyiben ez utóbbi nem a játékot jelenti, hiszen ehhez a hardver nem elegendő. A gyárilag rajta található Windows 10-et egyébként minden probléma nélkül viszi, bár az eMMC háttértáron kcsit érezni, hogy nem klasszikus SSD, de előnyére legyen mondva, hogy nem a 4.x generáció tagja, hanem az 5.1-es szabványt követi, így azért gyorsabb, mint a korábbi megoldások (250 MBps olvasás és 150 MBps írás), és a HDD-hez mérten így is sokkal fürgébb.


[+]

A kijelző hozza az elvárt szintet, mind élességben, mind betekintési szögek terén, noha a tükröződést nem sikerült kiküszöbölni. Maximális fénysűrűsége pedig 350 cd/m²-nél tetőzik, kontrasztaránya 800:1-hez, a színtér pedig az sRGB 90%-a. A káva kicsit ugyan nagy, de ne felejtsük el, hogy ez egy tablet is egyben, így kell felület, ahol a felhasználó rá tud fogni anélkül, hogy a kijelzőhöz hozzáérne. Nem érheti szó az érintés pontosságát, ezt a feladatot kiválóan sikerült abszolválni, és ugyanez igaz a tollas bevitelre. A fedél kicsit hajlékony, de ennek ellenére a billentyűzet jól működik, és ez esetben a touchpadra sem tudunk rosszat mondani, azon kívül, hogy picit késik, de nem számottevő. Mintapéldány mivolta ellenére az összeszerelés minősége rendben volt, a masszivitás viszont inkább csak átlagos.


[+]

Összességében a Switch 3 így első blikkre nem okozott meglepetést, lényegében nem másról van szó, mint a Switch Alpha 12 egyszerűsített, olcsósított kiadásáról. A jelek szerint a szóban forgó konfiguráció 160 000 forint környékén fog debütálni, és úgy tűnik, hogy a gyengébb Pentiumos és kisebb vagy nagyobb tárral rendelkező opciók nem lesznek elérhetők idehaza.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények