Acer blog: Switch 10 – sokoldalú mágneses vonzalom

Az Acer a tegnapi napon a Microsoft Magyarországgal közösen prezentálta a hazai közönségnek a gyártó legújabb és igen ígéretes, Windows 8.1-et futtató hibrid masináját, a mágnesesen rögzíthető klaviatúrával felszerelt Aspire Switch 10-et. A terméket elsőként a New York-i bemutató alkalmával volt alkalmunk elsőként megtapogatni és kipróbálni, de most nyugodtabb körülmények között, hosszabb ideig is volt lehetőségünk a végleges verziókat nyüstölni. Ahhoz persze nem elég hosszan, hogy komplett teszt szülessen belőle, de arra mindenképpen, hogy újból átgondoljuk a koncepciót és ezúttal már kritikusabb szemmel vizsgálódhassunk.


[+]

Önmagában a le- és felcsatlakoztatható billentyűzet nem tekinthető újdonságnak, hiszen láttunk már ilyet, és ezt az Acer sem akarja újdonságként találni. Ami viszont figyelemre méltó, az a széles szögben nyitható zsanérral párosított mágneses rögzítési rendszer, amivel száműzték a nehéz és egyben nehezen kezelhető dokkolási mechanikát, és nem utolsósorban mindez lehetővé teszi azt is, hogy a tabletet megfordítva is csatlakoztassuk, ezáltal elérhetővé válik a sátor és a kifordított mód is. Mindezek nagyban növelik a használati értéket és elősegítik a kényelmes, sokoldalú használatot, ráadásul sikerült ezt számottevő holtjáték nélkül véghezvinni, így a táblagép nem billeg a dokkolóhoz kapcsolva.


[+]

Pedig a Switch 10 esetében nem használtak különleges anyagokat, no persze némi alumínium csurran-cseppen a műanyag mellett, ami ad egy kellemes minőségérzetet és masszivitást, pedig az árát nézve sokan nem ezt várnák, de azért nem tűnik elpusztíthatatlannak. Persze egyesek szerint lehetne vékonyabb a káva vagy még egy kicsit dizájnosabb a frontfelület, de nem feltétlenül értünk egyet az előbbivel, ugyanis a káva épp olyan széles, hogy kézben fogva oldalt az ujjunkkal még éppen nem birizgáljuk az érintőkijelzőt. Alul és felül ugyan tényleg szélesebb a masina, de mivel a hangszórók az előlapon kaptak helyet, plusz ide csatlakozik a dokkoló is, így ezekből nem igen lehet faragni. Összességben véve viszont bőségesen megugorja azt a szintet, amit az áráért cserébe várnánk egy 10"-es géptől.


[+]

Teljesítmény (legyen az akkumulátor vagy SoC) szempontjából egyelőre korai fényezni a masinát, hiszen mérésekre és komolyabb hajtásra nem adódott lehetőség, de a Windows 8.1-en belül a bóklászás, böngészés és némi játék nem okozott nehézséget a négymagos Atom Z3745 SoC-nak, ami biztató előjel a jövőre nézve, ha az átlagfelhasználást vesszük alapul. Nem okozott csalódást viszont a Gorilla Glass 2-vel védett kijelző, ami 1366x768-as felbontásával talán nem világbajnok, de ekkora képátló mellett kiválónak bizonyult a kezelhetősége és a VA panelnek és a Zero Air Gapnek köszönhetően a képminőség és betekintési szögek is kiválóak voltak. Talán még egy pici plusz fényerő jót tenne neki kültéren, beltéren viszont nem volt vele gond még a kintről beszűrődő fény ellenére sem.


[+]

A gyors próba során csak kevés fogást tudtunk találni a gépen. Például a töltés közbeni melegedést, amiről először azt hittük, hogy a SoC, de a töltőről leválasztva gyorsan hűlni kezdett a hátlap, pedig folyamatosan használtuk. Illetve a becsukásnál éreztünk némi feszítést a hátlap felől a dokkoló kapcsolódó füleinél, de egyáltalán nem tűnt vészesnek és a viszonylag vékony, bölcsőmentes kialakítás miatt ez valahol természetes, és addig fel sem tűnt, amíg kezünkkel direkt nem azt a környéket tapogattuk.

Az Acer Aspire Switch 10 a hazai boltokban már megvásárolható. A 32 GB-os verzió ára 114 990 forint, a 64 GB-osért 124 990 forintot kell fizetni, ha pedig a 32 GB-on felül a dokkolóba egy 500 GB-os HDD-t is szereznénk, akkor 134 990 forintot kell a kasszánál hagyni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények