Acer blog: megnyílt a harmadik magyarországi AcerShop márkabolt

Több mint öt évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Miskolcon az AcerShop, az első hazai hivatalos Acer márkabolt, ami már megújult dizájnnal lépett át az idei esztendőbe. Pár évvel később ezt az egységet egy budapesti, egészen pontosan a 23. kerületi AcerShop Soroksár nyitása követte, most pedig, 2014 közepén egy újabb bolt felavatásának lehettünk szemtanúi.

Ezúttal a helyszín a Budapest 4. kerületének tőszomszédságában lévő Dunakeszi, egészen pontosan a hagyományoknak megfelelően az Auchan áruház (2120, Dunakeszi, Nádas u. 6.), ezen belül pedig a jól látható, pénztárakkal szemben fekvő üzletsor. Az ünnepélyes megnyitón, amelyen többek között az Acer hazai képviseletének tagjai, a disztribútorok és sajtósok is jelen voltak, Kurucz Tamás, az AcerShop cégvezetője vágta át a szalagot Borhi Tamás, az Acer Magyarország képviseletvezető nyitóbeszéde után.


[+]


[+]

A ceremóniát követő beszélgetés alkalmával számos titkot is megtudhattunk, köztük azt is, hogy további boltok nyitása is célegyenesben van, és bár ezek pontos helyét is tudjuk már, kérésükre nem árulhatjuk el, csak annyit, hogy ebből az egyik a főváros egyik legfrekventáltabb helyén lesz. Az új bolt letisztult berendezése, köztük a zöld-fehér dizájnelemek, az Olaszországból importált prémium bútorok és padlólapok, valamint a német gyártmányú falburkolat, továbbá a videofal most is a svájci Acer központ segítségével kerültek megtervezésre, kiválasztásra és beszerzésre, hogy az új egység minél inkább illeszkedjen a márka jelenleg arculatához, a nemrég felújított miskolci AcerShophoz, és a világ összes táján megtalálható Acer márkaboltok arculatához.




[+]

A bevásárlótér legjavát a kiállított masinák asztalai foglalják el, amelyeken többnyire notebookok és azok adatlapját tartalmazó plakettjei találhatóak katonás rendben, de természetesen a táblagépek is kipróbálhatóak, és az üzlet felkészült alkalmazottjai is szívesen állnak a vásárlók rendelkezésére, ha kérdés merülne fel vagy tanácsra lenne szükség, illetve segítenek a megfelelő masina kiválasztásában is. A hálózat egyébként rendkívüli módon ad vevői elégedettségre, amiben hagyományosan jól teljesítenek, és ennek kihangsúlyozása gyanánt most is megtalálható a falon az erre utaló tábla.


[+]

A webshopként is sikeresen üzemelő AcerShop jelenével és jövőjével kapcsolatosan a Kurucz Tamással készített interjúban hamarosan bővebben is beszámolunk.


[+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények