Acer blog: megmutatjuk, mi várható notebookfronton a közeljövőben

Az Acer nemrég megtartott év végi sajtóeseményét, aminek apropója elsősorban azoknak az új notebookcsaládoknak a hazai rajta volt, amelyeket a cég először az idei IFA szórakoztatóelektronikai kiállításon mutatott be. Konkrétan az extra vékony Swift és Spin szériákról beszélünk, melyeket alaposan bemutattunk a rajt pillanatában, így a technikai paraméterek terén most nem tartogattak meglepetéseket. Nyilván a száraz technikai paramétereket nem akarjuk megismételni, sokkal érdekesebb lesz az újdonságok bemutatója, amire az elkövetkező napokban, hetekben sort kerítünk itt a blog keretein belül. Pár szót viszont ejtenénk arról, miként épül fel az új család, hogy ha oda jutunk, akkor a számozással tisztában legyen mindenki.


[+]

Az ultravékony Swift és szintén ultravékony de átforgatható kijelzős Spin számozása azt az elvet követi, hogy a legalacsonyabb (1) számmal rendelkező a belépő, míg a legnagyobb (jelen esetben a 7-es) képviseli a csúcskategóriát. Igazodva ehhez a jövőben érkező, hagyományos notebookokat magában foglaló Aspire és leválasztható, azaz 2 az 1-ben Switch masinák is ezt a sémát követik majd. Érdekes módon egyelőre csak páratlan számokkal találkozunk.


[+]

A fenti ábra jól mutatja, hogy a két új termékcsaláddal miként alakul a teljes portfólió, beleértve a táblagépeket, telefonokat és asztali gépeket is. Ezen belül persze továbbra is nagy hangsúlyt kap az Aspire család, de jól láthatóan a Spin és a Swift mintájára kiválik belőle a Nitro és a Switch is, legalábbis név szerint. Ezzel egy letisztultabb, könnyebben áttekinthető Aspire családot kapunk: lényegében mostantól ha azt mondjuk, hogy Aspire, akkor tudhatjuk, hogy abszolút hagyományos felépítésű notebookokról beszélünk a belépő szinttől egészen a középkategória legfelső szintjéig bezárólag. Az alábbi képen jól látható, hogy mely sorozatok képezik a jövőben az Aspire-t, ahova szépen lassan beszivárognak a Kaby Lake alapú megoldások is. Természetesen a prezentációból kimaradtak a még be nem jelentett újdonságok. Ezek rajtja ugyanis a januári CES-en lesz, és annyit már elárultak, hogy nagy durranással készülnek az Aspire-ön belül, de a részletekről egyelőre nem számolhatunk be.


[+]

Továbbra is fókuszban van a Predator család, ami a kor követelményeinek megfelelően frissül a legfrissebb hardverekkel. Számozást tekintve a Predator 15 a G9-593, míg a Predator 17 a G9-793 jelzést viseli majd, amit érdemes lesz figyelni, nehogy összekeverjük az előző generációval (G9-592 és G9-592). Mindkét masinába bekerül a legfrissebb GeForce, név szerint a GTX 1070 és 1080, előbbi 6, utóbbi 8 GB VRAM-mal, mindkettő tuningfunkcióval. A Predator 17 X mintájára ezekbe RGB billentyűzet háttérvilágítás, kettő hagyományos és egy fémlapátos ventilátor, valamint natív G-Sync kijelzőpanelek kerülnek, míg a HDMI kimenet a 2.0-s szabványra ugrik.


[+]

Természetesen az Acernél dolgoznak rajta, hogy olcsóbb masinák is helyet kapjanak. Erre példa a 17"-es G5-793 lesz, ami kívülről az első generációs Predatorra épül, azaz a G9-971 házát örökli, de belül már friss lesz. A Skylake-alapokra épülő gamer masinába GTX 1060-as GeForce kerül 6 GB GDDR5 VRAM-mal, ami ma már az elvárható minimum egy játékgépnél, de meghagyták az egyszerűbb, műanyag lapátos ventilátorokat. Ezenkívül nem lesz mélynyomó, sőt a G-Sync-es kijelzőpanelt sem kapja meg, csak kimeneten keresztül, külső monitorral lehet majd ezt a funkciót előcsalogatni.


[+]

Fentebb látható, hogyan épül fel a gamer szegmens. Ez alapján látható, hogy jelenleg a Nitro jelenti a valódi belépőt a gaming világba az Acer kínálatában, noha a Nitro nem kifejezetten belépő szintű notebook. Hogy ezt az ellentétet feloldják, hamarosan, CES-en be fognak mutatni egy 15,6 hüvelykes megoldást, ami a Nitro alá lesz pozicionálva, de ez fogja jelenteni az igazi belépőt a gamer szegmensbe. A csúcson a nemrég, az idei IFA kiállításon bejelentett Predator 21 X trónol, azaz fog trónolni, mert a megjelenésére egy icipicit (januárig) még várni kell. Természetesen a csúcskonfiguráció itthon is megvásárolható lesz, de nem olcsón (1-2 millió forint között, de inkább utóbbihoz közeli árcédulával), így pár készleten lévő darabon kívül csak rendelésre lesz elérhető.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények