Acer blog: Iconia One 10 tablet – belépő a 10 hüvelykesek világába

Közelednek az ünnepek, így biztosan lesznek olyanok, akik belépő szintű táblagépet keresnek, de a 7-8 hüvelykes kijelzőjű masinák helyett jobban preferálnának egy méretesebb, mondjuk 10,1"-es képátlójú masinát. Az Acer Iconia One család 10-es számot viselő (B3-A20 típusjelzésű) tagja pontosan ennek a kritériumnak próbál megfelelni, miközben minőségben és külsőben is próbál a konkurencia fölé kerekedni.


[+]

Ha már a külsőt említettük, fehér készülékház szemből tetszetős, vékonyak a kávák, a hangszórók pedig szintén itt az előlapon foglalnak helyet. Talán az elhelyezésük nem annyira sikeres, hiszen fogás közben könnyen "leárnyékolhatók", de többnyire pont a tenyér mélyedése van ott, így ez kevésbé probléma. Ha már itt tartunk, megjegyeznénk, hogy hangerőből nincs hiány, de többnyire a magas hangok dominálnak, így nem érdemes nagyon felcsavarni. A hátsó fedél mintás műanyag, ami nem néz ki rosszul, fogásra viszont kicsit kopogós, olcsó hatású, egy "plasti dip-féle" bevonat sokat dobott volna raja, illetve talán esztétikusabb lett volna, ha az SD kártya nyílását nem egy ajtó mögé rejtik el, de arra gondoltak, hogy az apró fedelet ne tudjuk elhagyni. Nem világbajnok a 9,5 milliméteres vastagság és 550 grammos tömeg, de ebben a kategóriában ne várjunk többet. Az összeszelés minősége és a masszivitását inkább erős közepesnek mondanánk, bár a mi példányunk mintapéldány volt, ami előfordul, hogy gyengébb minőségűek, mint a végleges.


[+]

A gép belsejében egy MediaTek SoC dolgozik, az MT8163, ami a cég idei fejlesztése, 64 bites, illetve négymagos, órajele pedig 600 MHz-ről indul és 1,3 GHz-nél tetőzik, de alapvetően olcsó kategóriás eszközökbe szánják. Az IGP funkcionálisan viszonylag modernnek mondható, hiszen Mali-T720 MP2 található benne, de ennek a teljesítménye a tudása ellenére nem lesz kimagasló, így itt fogták meg a központi egységre eső fejlesztési költséget. Ettől eltekintve a tablet általános felhasználás során elfogadhatóan mozgatta az Android 5.1-es rendszert, bár az 1280x800 képpontos IPS érintőkijelzőt kell meghajtania, ami egy fokkal könnyebb, mintha Full HD-t aggattak volna rá. Sokkal inkább az 1 GB RAM kezd kevés lenni így 2016 előtt, amire bizonyíték, hogy csak pár alkalmazást nyitottunk meg, és máris szólt a "Rendszer orvosa" alkalmazás, hogy kezdünk kifogyni a memóriából, akarunk-e felszabadítani?


[+]

Visszatérve a kijelzőre, mai szemmel ez a felbontás már nem csúcs, a szupertelefonok korában kissé pixelesnek tűnik, de megszokható minden bizonnyal. A betekintési szögekkel nincs baj, bár nem hasonlítható a Zero Gap megoldással ellátott, drágább modellekéhez, viszont az érintés kellően érzékeny, pontos. Sajnos a környezettől függő fényerő automata szabályozását nem építették bele, így manuálisan kell az aktuális fényviszonyokhoz igazítani. Adatok tárolásra verziótól függően 16 vagy 32 GB áll rendelkezésre, amit az említett SD kártyaolvasóba helyezett kártyával lehet megtoldani. Kapunk tovább Bluetooth vezérlőt, IEEE 802.11b/g/n-es szabványú Wi-Fit, és két kamerát is, 2 és 5 megapixellel az előlapon és a hátoldalon, de ezek most sem alkottak maradandót, ahogy a kategória többi szereplője sem szokott, tehát ezen a téren senkit sem érhet meglepetés.


[+]

Nagy általánosságban elmondható, hogy az Iconia One azt tudja, amire készült: az alsó(bb) szegmensben kiszolgálni azok igényeit, akik szívesen elpötyögnek egy tableten a kanapén ülve, esetleg 1-2 filmet is megnéznének (erre lesz nagyjából 10 órájuk, ennyit bír ugyanis egy töltéssel videólejátszás közben), vagy kicsit szórakoznának, chatelnének, erre pedig nem akarnak százezret költeni, de mégis márkás gépet szeretnének. Mindenesetre nincs könnyű dolga a cégnek ebben a szegmensben, hiszen az ára karcolja a fájdalomküszöböt, ami a 16 GB-os változat esetében 50 000 forint, a 32 GB-osért pedig ennél tízzel többet kell fizetni. Hozzátennénk, hogy a nagy márkás táblagépek között még mindig az egyik legolcsóbb, a garancia pedig két év.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények