Acer blog: Intel Core M processzorral érkezett az Aspire Switch 12

A mágneses billentyűzettel szerelt, többfunkciós Acer Aspire Switch 10"-es windowsos notebook-tablet hibrid tavasz óta velük van, azóta már kapott egy frissítést, egy nagyobb, 11"-es és ebben a méretben egy erősebb testvért is, most pedig az ígéretekhez híven befut a legnagyobb, 12"-es (egészen pontosan 12,5"-es) kiadás is. Ennek különlegessége, hogy nem Atom és nem is Core i sorozatba tartozó központi egységre épül, hanem a Core M-re, ami még csak most bontogatja szárnyait a mobil masinák piacán.


[+]

A gyártó már korábban megígérte, hogy az év vége előtt piacra kerül a Switch 12, és úgy tűnik erre nem is kell már sokáig várni. Persze aki azt hitte, hogy az újdonság nem más lesz, mint az eddig látott Switch modellek felfújt kiadása, az téved, a gyártó ugyanis alaposan megvariálta a billentyűzettel kapcsolatos lehetőségeket.


[+]

A lényeg, a notebook, tablet, kijelző, sátor mód, asztali üzemmód persze megmaradt, de a megvalósítás már eltér a korábbi modellekétől. A billentyűzetről ezúttal lemaradt a touchpad és a zsanér, előbbi helyét átvette a "pöckös" megoldás, míg az utóbbi fixen a gépen marad egy forgatható kitámasztó alkalmatossággal egyetemben. Ehhez a támasztékhoz is hozzácsatlakoztatható a billentyűzet, de akár közvetlenül a főmodul aljához is illeszthető, nagyjából ahogy eddig is. További újdonság hogy a billentyűzet közvetlen fizikai kapcsolat nélkül is használható immáron, vezeték nélküli üzemmódban. Mindez leírva kissé bonyolult, de az alábbi videó kiválóan szemlélteti a kínálkozó lehetőségeket.

Ami technikai paramétereket illeti, a 12,5"-es, Full HD felbontású Zero AirGap típusú IPS érintőpanellel és aktív tollal is kezelhető masina 1,4 kilogrammot nyom a mérlegen, vastagsága pedig 16,5 milliméter. Ebben helyezték el a legfeljebb 6-8 órás üzemidőt biztosító háromcellás akkumulátort, a kétmagos Intel Core M-5Y10a központi egységet 4 GB RAM és 60 vagy 128 GB SSD társaságában. Természetesen nem marad ki az összeállításból az IEEE 802.11a/b/g/n-es Wi-Fi, a Bluetooth 4.0, a mikrofon, a 2 megapixeles előlapi kamera, a microSD kártyaolvasó illetve a Dolby Home Theater hangszórók. Csatlakozók terén micro HDMI, USB 3.0, micro USB 3.0 áll rendelkezésre.


[+]

Mindezért az SSD kapacitásától függően 224 900 vagy 234 900 forintot kell majd fizetni november végén, de a termék már most előrendelhető.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények