Hirdetés

ABIT: trükkös tuning

Az ABIT mérnökei túljártak az Intel – és számos más alaplapgyártó – eszén, legalábbis ez derül ki a cég mai sajtóközleményéből. Az AA8-DuraMAX és AG8 jelölésű alaplapok ugyanis valóban megkerülik az Intel 915 és 925X lapkakészletekbe épített tuningzárat, és így 30-40 százalékkal is túlhajtható bennük a processzor. Mindez annak köszönhető – áll a közleményben –, hogy a lapokon a µGuru chip vezérli a rendszer indulását (Power-On Sequence) és inicializálja az MCH által különben nem engedélyezett működési frekvenciákat.

Amint arról korábban beszámoltunk, az 915 és 925X lapkakészletekbe szerelt tuningzár alapértelmezés szerint nem engedi meg, hogy a processzor frekvenciája 10 százalékkal meghaladja a gyári értéket. A gyakorlatban a korlátot meghaladó tuning a számítógép automatikus újraindításával vagy lekapcsolásával jár együtt. Az első tapasztalatok azt mutatták, hogy az alaplapgyártóknak csak részben sikerült ezt a védelmet kijátszania, és a túlhajtók mindenképpen kompromisszumokra kényszerülnek.

Az ABIT új lapjai esetében azonban ilyen korlátokkal nem kell szembesülnünk, míg minden más, 915 és 925X chipkészletes alaplapnál igen – állítja a gyártó.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés