Hirdetés

A U2 ráadással erősíti az iPod-birodalmat

A népszerű ír rockzenekar, illetve az Apple együttműködése révén immár a második olyan egyedi kialakítású iPod zenelejátszó jelenhet meg a boltok kínálatában, mely a U2, illetve a modern, olykor mély mondanivalóval rendelkező rock rajongóinak kötelező vagy erősen ajánlott vétel lehet. A zenekar nevével fémjelzett első médialejátszó 2004 októberében debütált, és részben az együttes akkortájt megjelent How to Dismantle an Atomic Bomb című albumának elsöprő sikere miatt hamar közkedveltté vált az exkluzív kialakítású, minőségi zenelejátszókat kedvelő vásárlók körében.

Az Apple most látta elérkezettnek az időt arra, hogy kissé leporolja a régi U2-iPodot, és bár az új változat külsőleg alig változott (azaz az előlap fekete, a click-wheel piros, a hátlap viszont ezüst helyett fekete színű, rajta ugyanúgy a zenekar tagjainak aláírásával), tudását tekintve jelentősen átalakult a hagyományos iPodra épülő iPod U2 Special Edition. A lejátszó színes, 2,5 hüvelykes kijelzőjén a képek mellett immár videók is megtekinthetők, a tárhely pedig másfélszeresére nőtt, így az új változatra 30 gigabájtnyi adat, azaz hozzávetőlegesen 7500 zeneszám, 25 000 fotó vagy 75 órányi videoanyag fér. Az utód mindemellett tovább üzemel akkumulátorról, mint elődje; a gyártó maximum 14 órás üzemidőt ígér egy feltöltéssel, szemben a korábbi modell 12 órájával.

Az iPod U2 Special Editiont 329 dollárért (azaz körülbelül 67 000 forintért) árulja az Apple, ezzel a speciális változat 30 dollárral kerül többe a sima iPodnál, mindazonáltal az ár még így is 20 dollárral kevesebb, mint amennyibe az előző U2-iPod modell került. Az új médialejátszó vásárlói emellett 30 percnyi, az együtteshez kötődő speciális videoanyag ingyenes letöltésére válnak jogosulttá az iTunes szolgáltatáson keresztül.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés