Mi a Mobilarenánál meglehetősen sűrűn szoktunk mindenféle élménybeszámolókat írni blogunkba, ami minden szempontból hálás feladat, hiszen az efféle bejegyzéseket könnyű és szórakoztató szavakba önteni, olvasóink pedig nagy mennyiségben lájkolják az efféle témákat. Épp ezért úgy gondoltam, hogy a PH! blogját is gazdagítom egy ilyen szösszenettel, ha már úgy hozta a sors, hogy én mentem el a Toshiba ünnepi sajtótájékoztatójára, mely inkább volt ünnepi, mint sajtótájékoztató, hiszen a cég magyarországi képviselete újságírók hadával ünnepelte azt, hogy az anyacég pontosan 25 éve kezdte meg a notebookok nagy üzemben történő gyártását. Talán mondanom sem kell, hogy elsőként.
Egy efféle esemény persze nem úgy néz ki, hogy pezsgőt bontunk és koccintunk egyet a kerek évszámra. Ilyen rendezvények is vannak, rendszerint a mobilos cégeknél bevált recept a svédasztal és a töménytelen csekély mennyiségű alkohol, de a hardveres gyártók ennél jóval rendhagyóbb dolgokkal örvendeztetnek meg minket. Ha igaz a mondás, hogy az újságírók az élet császárai, akkor az autókkal és utazással foglalkozók kollégák mellett minden bizonnyal a hardveresek ülnek a császárok császárainak trónusán, már csak ezért is kedvelem a prohardveres eseményeket. Itt rendszerint nem a sör mennyisége határozza meg az élményt, amit egyébként a sarki kocsmában is bárki megkaphat; olyan extrém programok várják a sajtó munkatársait, mint mondjuk a paintball vagy a hőlégballonos repülés, de említhetném a tesztpályán történő autóvezetést vagy a quadozást is. Vagy épp a tankvezetést...
...a Toshiba ugyanis ezzel lepett meg minket a T1100 25. születésnapján. A hardveres beállítottságú olvasókat nyilván érdeklik a paraméterek is, plusz valószínűleg a harckocsiknál is jobban pörögtek volna azon a mini-kiállításon, melyen negyed évszázad Toshiba laptopjait lehetett megcsodálni. Sajnos a T1100-as pont nem volt kint, egy 12 MHz-es 80C286 processzorral, 1 MB RAM-mal és 20 MB-os merevlemezzel ellátott T1200 viszont tiszteletét tette, ráadásul az akkumulátortól eltekintve működött is, csakúgy, mint a legtöbb kiállított masina. El sem tudom mondani, hogy mekkora élmény volt látni és megtapintani ezt az evolúciót, tényleg odáig voltam tőle, pedig a számítógépek hardvere mostanában nem sokkal jobban mozgat meg, mint egy átlagos férfit a pónilovak táncbemutatója - már ha van ilyen egyáltalán. A notebook működjön, lehetőleg akkumulátorról és sokáig, ez az én filozófiám, egy Toshiba T4500 nyomkodásától viszont még nekem is összeszorult a szívem. Hét éves voltam, amikor 1993-ban megjelent, akkor egyébként 600 000 forintba került.
Az esemény számomra legizgalmasabb része a tankvezetés volt. Mindehhez Várpalotára mentünk le különbusszal a Blaha Lujza térről, körülbelül másfél óra volt az út. Menet közben a Toshiba kvízjátékkal szórakoztatott minket, majd csöndben megjegyezték, hogy ebéd délután három órakor várható. Mindez reggel fél kilenckor, az egyik PC Worldnél dolgozó kollégával egymásra néztünk, majd szorgos első osztályos kisiskolásként jelentkeztünk, amikor a PR-os leány megkérdezte, hogy ki kér müzliszeletet. Jókat röhögtünk azon, hogy tankot vezetni úgyis éhesen a legjobb, majd meglepődtünk, amikor a helyszínre leérve terülj-terülj asztalkám fogadott minket az egyik katonai sátorban, reggeli gyanánt. Miután teleraktuk a hasunkat, elkezdődött a tényleges vezetés, a sort én nyitottam egy GSP55 (alias "Táltos") típusú lánctalpas pontonszállító járművel, mely a PT-76 típusú úszó harckocsi alvázának módosított verziójára épül és a világ egyik legjobb terepjáró képességű járműve. Vezetni gyerekjáték, gáz, kuplung és váltó, utóbbi kicsit akadt, de nem is nagyon kellett használni, plusz két kar, azokkal kanyarodik az ember. A 20 km/órás sebességtől senki nem kapott szívinfarktust, viszont a hegymászások és a tavakba történő becsobbanások igen szórakoztatók voltak, a vezetés végén még tapsot is kaptam a kollégáktól, szóval megérte bevállalósnak lenni.
GSP55 alias "Táltos"
A következő jármű egy BMP-1 típusú páncélozott gyalogsági harcjármű, melyet 1966-ban rendszeresítettek, 1980-ban pedig nyugdíjaztak a Szovjet Hadseregben. Egy nagyjából 14 tonnás, 10-30 milliméteres páncélzattal rendelkező gépszörnyről van szó, mely terepen gond nélkül kitolja a 40-45 km/órás sebességet. Első körben (...majd másodikban és harmadikban is) utasként vettem részt a mókában, hátul nyolcan elfértünk, rázkódtunk, sárosodtunk, faágak elől hajoltunk, nagyon rendben volt. Vezetni már annyira nem volt nagy élmény, mert bár technikailag könnyű volt (a cucc a felezőt leszámítva olyan, mint egy személyautó, kuplung/fék/gáz, szervós szarvkormány), az oktatóként aposztrófált felügyelő igazából egy őrmester volt, aki valami okot mindig talált arra, hogy a rádión keresztül kicsit kiabáljon velünk. Rendszerint nagyobb sebességet követelt, amivel nem lett volna gond, ha nem azt mondja, hogy "még! még! még!", amit érthető okokból mindenki "fék! fék! fék!"-ként értelmezett és jól megállt.
Bojevaja Masina Pehoti, azaz BMP1
A rádiós kapcsolat problémáit leszámítva egyébként minden rendben volt, de a kiképzőtiszt után enyhén remegő lábakkal kezdtem el bandukolni a 40 tonnás T55-ös tankhoz, melyet 1945-ben terveztek és egészen 1983-ig gyártottak - valószínűleg a világ legnagyobb példányszámban létező tankja (volt) -, ami úgy mellesleg 2-300 litert eszik meg óránként. Vezetni csodálatos és borzalmas, a 190 centimmel alig fértem bele, a kissé haldokló kuplungot benyomni embert próbáló feladatnak bizonyult, de gyerekjátéknak tűnt a kettesbe rakáshoz képest. Az oktató az utolsó lánctalpas dandártábornokunk (nyugalmazott), elképesztően kedves figura. A váltó egyszer útközben bedöglött, de pár perc próbálkozás árán ügyesen megcsináltuk, utána pedig mindenen át mehettem a T55-össel... tankot vezettem, basszus.
Végül egy T55-ös tank
Az esemény hátmasszázzsal, festéssel, gulyáságyúval és egy jó hangulatú hazaúttal telt. Talán ez volt az eddigi legizgalmasabb sajtós eseményem, köszi, Toshiba! ;)
Bocha
