Hirdetés

A magyar film esete a Mammuttal

Nem szigorúan ide tartozó, mégis említést érdemel, mert 32., meg magyar, és persze millenniumi. Filmszemle természetesen. És ahogy kutyavásár is csak egyszer volt Budán, filmszemle is, eddig. Ja, a Mammut-ba tessetek, ha van ráérő idő, és akad még jegy, mert a teremsávszélesség ugye mindenütt véges, amiért itt épp nem a Matáv, hanem a Budapest Film című "ISP" szidható, ha egyáltalán.

A tavalyi Puskin-os kör után, végre már nem kell átzötyögni Pestre, ha szemlézni támad kedvünk, bár idén, szervezés-ügyileg, aligha lelni majd akkora hiátusokat, mint anno 98-ban, amikor a rendszer/szervezőgárda végül (a második napon..) megadta magát a közönségnek, és letettek arról, hogy jegyet szedjenek. Azóta sem láttak a Corvin termei akkora átjáróházat, mint a 29. szemle napjaiban.. Emlékszem, Gyöngyössy Bence - Romani Kris című filmjére (bár ez már az utolsó napon volt, asszem..) Kabos teremnyi közönség vette be a Latabár-t, ami azt eredményezte, hogy az első sor előtt, még egy hanyatt fekvő pót sor is kialakult..

A mai nap, stábunk csak jelzésértékűen vett részt az eseményeken, így mindössze a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgamunkáiból jött le úgy 40 perc, körítve kis animációssal.. No, és ez adta az apropót, mert Tóth Barnabás munkája, a Kiss Feri tutira megy, igencsak pellengérre állította az információs kor szülöttjét, aki ugyan remekül lavíroz megannyi virtuális interakció közepett, vagy legalábbis nem jön zavarba.., de alighogy elkerül a monitor elől, máris ott van, hogy nincs sehol, és nem tud mit kezdeni magával, ha szembe jön a nagy (n)ő. Azonban helytelen lenne mindebből általánosítani, hogy a digitalizmus öl, butít, és a többi, mert Kiss Feri ugyan valahol emblematikus figurája a kornak, de messze nem csak Kiss Ferik szaladgálnak mindenfelé, legalábbis őszintén remélem..

Hirdetés