Hirdetés

A karácsonyfa alá kerülhetnek az 1 TB-os merevlemezek

Nagy az esély rá, hogy még idén bejelentésre vagy akár piacra kerülnek az első olyan, asztali számítógépekbe szánt 3,5 hüvelykes merevlemezek, melyek maximálisan 1 terabájt, azaz hozzávetőlegesen 1000 gigabájt adat tárolására alkalmasak – legalábbis ezt jósolta a minap Bill Healy, a Hitachi Global Storage Technologies egyik alelnöke. A bennfentes szakember arról nem tett említést, hogy pontosan mikor számíthat a piac a rekorder kapacitású merevlemezekre, mint ahogy arról sem árult el információkat, hogy melyik cég kínálatában jelenhetnek meg először a terabájtos merevlemezek, a világ legnagyobb merevlemezgyártójaként jegyzett Seagate-nél azonban a hírek szerint már javában készülnek az új egységek, melyek piaci debütálását a Hitachi szakembere által prognosztizált időpontban tervezi a vállalat. A jelenlegi kapacitáshatárt ebben a szegmensben épp a Seagate tartja; a mezőnyben egyedüliként ők kínálnak 750 GB adat tárolására alkalmas merevlemezt.

A nyilatkozat egyik érdekes mellékzöngéjeként említendő, hogy a merevlemez idén ünnepli ötvenedik születésnapját: az IBM 1956-ban készítette el RAMAC nevű merev mágneslemezes adattárolóját, melyet a világ első HDD-jeként tartanak nyilván. Az egy tonnát nyomó RAMAC összesen ötven, 24 hüvelykes kerületű lemeztányért tartalmazott, melyeken akkor hozzávetőlegesen 5 megabájtnyi adatot lehetett tárolni.

A terabájtos merevlemezek érkezése már csak azért is időszerű – nyilatkozta Healy –, mivel a HDD-k adatsűrűsége kétévenként megduplázódik, és még akkor is ezt a növekedési ütemet követik a gyártók, amikor nyilvánvaló, hogy kevés otthoni felhasználónak van ténylegesen szüksége ekkora tárolókapacitásra. A jelenleg piacon lévő merevlemezek közül egyébiránt egyre több alkalmazza a nagyobb kapacitást, valamint gyorsabb adatkezelési tempót ígérő merőleges adatrögzítési technológiát, melynek kifejlesztésében úttörőszerepet játszott a Hitachi Global Storage Technology. Az új eljárás (angolul Perpendicular Magnetic Recording) révén drasztikusan növelhető a merevlemeztányérok adatsűrűsége – ezzel együtt az egységek kapacitása.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HGST

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés