Hirdetés

A GeForce FX 5900 csak később érkezik

Korábban az nVidia vezetői túlzottan optimisták voltak, amikor azt állították, hogy az NV35 kódnevű GPU bejelentésekor már a partnereknél lesznek az erre épülő GeForce FX 5900 (Ultra) kártyák. Úgy tűnik ugyanis, hogy az említett grafikus processzorra épülő termékek legkorábban június végén, július elején jelenhetnek meg a korábban jelzett június eleje, közepe helyett.

Japán webes források szerint a szigetországban június 24-től tűnhetnek fel az első GeForce FX 5900 kártyák - az nVidia legnagyobb partnerének - az ASUS kínálatában. A hírek szerint az Egyesült Államokban sem várható ennél korábban az új kártyák megjelenése.

Persze rögvest eszünkbe jut, hogy mi lehet a késés oka. Azt kizárhatjuk, hogy az nVidiának egyelőre nincs szüksége az erősebb chipek megjelentetésére, hiszen a konkurens RADEON 9800 PRO már piacon van. Második lehetőségnek az tűnik, hogy valami nincs rendben a gyártással, nincs elég chip. Ennek ellentmond az, hogy nVidia tisztségviselők szerint az NV35 január óta gyártásban van (ez az nVidia legutóbbi negyedéves konferenciabeszélgetésén hangzott el), így március, áprilisra a cégnek megfelelő készletekkel kellett rendelkeznie.

Elképzelhető, hogy a késés oka a GeForce FX 5800 (Ultra)! Ezekból a GPU-kból ugyanis nem készült túl sok, ám ami mégis lekerült a gyártósorokról, az már a boltokban van. Ezeknek a kártyáknak az eladási statisztikái azonban nem túl szívderítőek. Lehet, hogy az nVidia ezen próbál picit javítani, mielőtt kiadná a GeForce FX 5900 sorozatot, ami bizonyára megadná az NV30-nak a végső döfést.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés